De hogy valami komolyabb választ is kapj...
Ezek az ékszerteknősök ragadozók. Természetes élőhelyükön az élő halak a fő táplálékaik közé tartoznak. Alapvetően fogságban is ez a helyzet.
Viszont az állatok között is előfordulnak egyéniségek, akik kicsit mások, mint a többiek és pl nem bántják a halakat. Ez persze nem természetes, ösztönös viselkedésük, hanem szinte mindig visszavezethető a tartási körülményekre.
Nekem is volt már szerencsém olyan vörös fülűhöz, amelyik apró korában társas akváriumban nevelkedett díszhalak között, közösen ettek (halkaját) és miután kinőtte a halas akváriumot és külön medencét kapott, soha többet nem látott nemhogy élő, de még fagyasztott-, vagy szárított halat sem. Aztán amikor végre értő gazdihoz került, akkor kezdődött a kínlódás az átszoktatással, mert semmi élő eleséget nem fogadott el a teknős, még a giliszta elől is menekült. Hogy aztán rászokott-e a természetesebb táplálékra, pl élő halra, azt már nem tudom, kikerült a látókörömből.
Szóval elvileg nem kéne halakkal összezárni, hacsak nem az azokkal való táplálás a cél, de kirívó esetben előfordulhat, hogy nem tesz kárt a teknős a halacskákban.