parsifal hendrix Creative Commons License 2016.02.12 0 0 194

Mivel a Fidelio lényegében megszünt, mostantól az lesz az alternatív Fidelió, ami BENT/MEGMARADT("ÖRÖK")

 

Leo 2OO3

Mintegy hatvanegynéhány Gould-CD-m ismeretében lassan egyre jobban kikristályosodik bennem, hogy Gould legnagyobb felvételei mégis azelQtt készültek, mielQtt ez a hihetetlen technomán stúdióimádata eluralkodott volna rajta. Tessenek a Beethovenjeit megnézni: a régi felvételei sokkal jobbak, mint az újabbak. Minél többet pöcsölt a felvétellel, annál rosszabb lett. Szerintem nem véletlenül. Richter ugyanekkor sose ment stúdióba (ld. a Richter-könyvet, Gould nem is értette a Mestert).  Nekem az örök példám Klemperer Oxford-szimfóniája, ahol a menüett triójában az oboa egyszerqen rosszkor lép be. A hatvanas évek stúdióviszonyaiban elég lett volna azt a "sort" újra felvenni, nem kellett volna az egész tételt megismételni. Klemperer viszont úgy gondolta: jó lesz így is. Tessenek meghallgatni:igaza volt.

 

Törölt nick:

 

Gould csodálta Richtert és joggal. A Monsaingeon filmben is beszél erről, elég hosszan. És viszonylag érthetően. Leónak: Richter is jónéhányszor stúdiókba kényszerült, főleg 1961-1973 között (London Abbey Road, Salzburg Schloss Klesheim, sőt Anif -who is afraid of H. v. Karajan?), de később Tours és Yamaháék minden tekintetben átvették a stúdiók feladatait.

 

Tn:

Éppen most fejezte be Gould a magáét( nincs lemezgyűjteményem, csak a Bartók rádióra-alas! szorítkozom). Patikamérlegen adagolt, embertől idegen, avagy elidegenített? produkció. A hektikus a -ról finom népek! nem is ejtenek szót. Állítom,hogy a mi fiaink( Ránki, Kocsis és főleg Schiff) Szóval Gould, mint idegen. Valóban az volt, nem véletlen, hogy a babonás oroszok- többségben imádói- más planétáról valónak tekintik. Alien. Egyébként  csúnya volt, hogy az épp ezt tupírozó MEZZO műsorban (nem azonos a Monsaingeon féle 6-részes adásnak - biztos Ti is láttátok)- Szláva láthatóan rossz  lelkiismerettel bezengi, hogy Richter csak azért nem tanulta meg a Goldberget, mert a ráfordított munkával összehasonlítva NGYON NEHÉZ.

Az említett Szláva félreérthető: Rosztropovicsról van szó.

 

(Ha Gouldról van szó, hallgassunk közben Gouldot!

https://www.youtube.com/watch?v=zpsfhTxo5yw

J.S. Bach, ♪ MÚSICA P/ RAMOS ROSA ♪, 'Goldberg Variations', Glenn Gould 1981  )

 

Carmencica 2OO3:

 

Domingot én is a védelmembe kívánom venni - az egyik kedvencem. Tény, hogy azért lassanként be kellene látnia, örökké nem fog tudni énekelni. Viszont amit már eddig is produkált, az fantasztikus. Igazi tenor, ráadásul 'értelmesen' énekel. Nekem személy szerint egy Carmenre lett volna jegyem még korábban, ám erről már valószínűleg egy életre lemaradtam...

- nos az "isteni"José Simpson azóta is bátran és gátlástalanul ugra-bugrál a színpadokon, az úri közönség legnagyobb megelégedesére

 

Tn

Domingo is beleesett abba a hibába, amelyikbe szinte minden lehanyatlott világnagyság: nem tud idejében elköszönni a színpadtól, és ezzel nem tesz egyebet, mint a saját mitoszát rombolja. Kár !! Jómagam is, ha mindent tényezőt mérlegelek, a legnagyobb tenornak tartom, noha egyes szempontból voltak jobbak nála. Voltak, mégpedig sokan, akiknek jobbak voltak a magas hangjai (Gedda, Pavarotti, Kraus, Corelli, stb), volt akinek még jobb volt a stílusérzéke (Gedda), de azt a komplexitást, amelyet ő elért egy szerepben, zene és dráma teljes egységét, valószínűleg senki nem tudta elérni. Ami egyébként most Bécsben történt vele, nem az első esete volt, nagyon hasonló megtörtént két éve a Scala második Otello előadásán és tavaly a MET Andrea Chenier premierjén is. Domingo két jelentős amerikai operaházat igazgat, vezényel, tanít, és a bécsi előadásra közvetlenül egy amerikai fellépés után érkezett. Nem lehet, nem szabad így becsapni a közönséget! Megérteni nem tudom, miért nem hagyja abba időben, miért nem hagy szép és teljes emléket magáról és művészetéről. De ezt, sajnos, magyar nagyságokról is el lehet mondani. Aki hallotta Tokody Ilonát tegnapelőtt a Don Carlosban, megérti mire gondolok. Teljesen elvesztette a hangját, a szerep kétharmadában egyáltalán nem hallatszott, hogy engedheti az Operaház vezetősége  világsztárok mellett színpadra? Ekkora hangon már csak szobakoncertet adhatna, de semmiképpen nem énekelhetne operát. Úgy, hogy a közönség felemelt helyárakon, a földszinten 10000 forintért kénytelen hallgatni

 

Gyuresz 2OO3

>azt hallottam, olvastam róla, hogy jobb koncerten, >mint lemezstudióban Ennek az összehasonlításnak sajnos nincs sok relevanciája, mivel Szokolov tizenkét éve be nem tette a lábát egy hanglemezstúdióba... Valódi stúdiófelvétel nem is igazán létezik tõle, leszámítva néhány korai Melogyija LP-t és Opus 111 CD-t. Viszont ezek a stúdiófelvételek - talán a kevésbé meggyõzõ Chopin prelûdöket leszámítva - szerintem elsõrangúak, és intenzitásban, kifejezõerõben semmivel sem maradnak le koncertelõadásai mögött.  Szokolov nem hajlandó lemezstúdióba zárkózni, csak az élõ koncertekben hisz. Sajnos, emiatt igazán csak szûkebb koncertlátogatói körökben ismert, ami nagy kár, mert véleményem szerint õ az egyik legnagyobb ma élõ zongoramûvész.  És igen, benn van a programja a Fidelio koncertnaptárjában.

 

(Domingoba persze nem hallgattunk bele, de Szokolovot illik megnézni/hallgatni -ha lehet

Sokolov - Prokofiev Sonata n.7 op.83 (1994).wmv  

https://www.youtube.com/watch?v=_PMrylf2O10 )

 

unoka hugo (róla egyszer zsölény emlékezett néhány szóban szomorúan)

 

egy barátom megigérte hogy néhány nap alatt átteszi nekem feketéről ezüstre a SZOKOLOV játszotta 1972-es móncheni Chipon e-moll zongoraversenyt és a Schumann karneválját melogyijáról akkjor aztán már CD-ről is lehet hallgatni, ha valakit érdekel még a koncert előtt, vagy majd csak utána H:

 

megpróbálok mindenkit kielégiteni, ha én megkapom a másolatot... de nem kell kiabálni hétfő előtt biztos nem    :-)

 

Tn

A kielégítés nem hangzik rosszul... de legalább annyit jó lenne tudni, hogy az unoka hugo nick milyen elsődleges nem jelleget takar...:) a kiabálás is elsősorban ennek függvényében alakul majd... :)) Ja és az is tuti, hogy én is ott leszek a koncerten

 

 

az UH a Victor Hugo unokaöccsét takarja, már ahol takargatni kell... kiabálásra nincs szükség, mindenki megkapja, amit akar, főleg ha lesz koncert, adja Ég ! Már a kezemben van a cd, de még nem hallkgattam meg, és az első éjszaka joga engem illet... remélem ma lesz... :-)

 

mna reggel Szokolov Karneváljára ébredtem... nagyonm erőteljes, bár éppen a lirai részekben jeleskedik, mint Eusebius, ahhoz van affinitása mintha 1951-ben szülketve a forradalmár, indulókban és kirobbanásokban gazdag Florestan nem volna hitele szaámár. Elidegeniti a karnevál hősi, patetikus figuráit, úgy hogy közben nagyon korrekt, telten hangzik, amit h játszik, csak a HIT, a LELKESEDÉS nem ott koncentrálódik ez az első, felületes benyomás, ha nem zavar, majd folytatom, de ahhoz elmélyülten kellene hallgatni egyszer majd el kéne jutnom odáig, hogy a kottát is kezembe vestzem. De ez egyelőre sokl nehézségbe ütközik. Hála azért nektek, hogy rákényszeritetek a figyelmes zenehallgatásra ég veletek, HUGO LEÓ GRÁCIÁSZ

 

( Sokolov   Schumann Carnaval op 9  

https://www.youtube.com/watch?v=44QxwyxRZ0Y

- hallgassuk hát a Karnevált és emlékezzünk unoka hugo egy szép reggelére)

 

szokolovisták, figyelem! a koncert szünetében találkozom elvtársaimmal, a kis lemezárus standja mellett, nem a főbejárattal szemben, hanem kb a Pénztáron tul, ha szemben állunk a teremmel, akkor balkézre... ismertető jel nincs, interaktiv a vállalkozás, akinek lesz szokol rádio a kezében vagy nyakában, azt biztos megszólitom Fórum élőben. csááátok Hugo

 

Jesszuskám! azt hittem senki nem vitázik itt... én csak a boldogságomat oszthatom meg veletek, akivel szombat este találkoztam, azokkal meg is tettem. Érdekes viszont, hogy többen érdeklődtetek,kölcsönadom-e a Schumann Karneválját, meg Chopin e-moll koncertjét CD-n, és végül senki nem jelentkezett az itteniek közül, végül mégis gazdára talált a CD.... (...) szóval  lenyűgözü az élmény.  Előzetesen otthon meghallgattam alaposan  Szopkolov Schumannját, és nem vártam ilyen intenzitást. a bachokban elsősorban az áttört, finom tételkezdésekből BEPÖRGŐ, szinte megnyilm méálységektől elszédülő, extázisba-kábulatba kerülő művész rafgaditt, meg, ez a jellegzetesség még erősebben megnyilvánult a ráadásszámokban, elsősorban a barokk, vagy barokkizáló jellegűekben. (sajnos sokról én sem tudom, pontosan mi volt). a Beethovenekről pedig alig lehet beszélni, főleg a c-moll szonáta első tétele az, amelyhez fogahatót ritkán hallottam, erő. elkötelezettség, hatalmas tartalékok... na én az ilyen őrült negyedórákért járok koncertre...

 

kedves psszisz! kár hogy nem találkoztunk az akadémián. az a drab amit ott játszott Szokolov, az Brahms egyik öntörvényű darabja volt, megspékeklve az önként válllat nehézséggel, hogy csak egyik kéz szerepelhetett benne.. lehet, hogy ez durva fogás, engem mindenesetre nagyon méklyen érintett. a Busoni féle mindenható-mindentudü változattal szemben, amit meg ÉPPEN AZÉRT szeretek, ez egy a hatalmas alkotás tövében eltörpülő embert juttatott eszembe, aki nagyot akar, aki tör fölfelé... nagyon hősies és romantikus a darab a fiatalkori bach, vagy talán nem is eredeti Bach szonátácska, tulajdonképpen szvit, arra volt jó, hogy Szokolovot felefedezzük magunknak. és ez a hozzáállása nagyon szimpatikus a ráadásokhoz is, nem akarta előtérbe tolni magát, komolyan vette a játékokat is, de pőontos értékrendet tükrözött azzal, hogy minden a MAGA HELYÉN szólalt meg. Nem kurrválkodni akart az ARIETTA után, ez valóban nem is illett volona, nem tetszelegni, hanem levezetni a hatalmas feszültséget, ami mindannyiunkban felhalmozódott. A taps is erről szól, az embernek magának is hangot kell adnia, miután megnyilt az ég  (és talán a pokol tüze is beklátszott kicsit)... utálom azokat a sznobokat akik befogják a fólóket amikor a többiek tapsolnak, sajnos ma már senki nem fütyül és orditozik, pedig az sokkal spontánabbá tenné a koncerteket Ne menjen hangversenyre, akit zavar a másik ember szuszogása, fujtatása, kéjes nyögései, az csak hallgassa otthon a steril stúdiófelvételek pornőját, és legyen eltelve magától meg a saját hozzáértésétől... Éljen az ÉLŐ koncert, néha legalább legyen ilyen jooooo, minta dagi SZOKOLOV volt a zeneakadémián...majd még emlegetni fogjuk !