"Akárhogy is, tény, hogy az e vidéken három évet töltő Abu-Hamid – az arabon kívül – anyanyelvükön érintkezett e népcsoporttal, melynek etnikai identitása még teljes mértékben épnek mutatkozik a XII. század közepén. De még a Korán nyelvének elhalványult ismeretét is sikerült valamelyest felélesztenie. „Néhányukat sikerült arra ösztönöznöm, hogy próbálkozzanak az arab nyelvvel is” – írta; sőt egyik tanítványa „jól beszélt már arabul”. [28.] Annak a toborzó tisztnek a neve („az egyik bátor muszlim emírnek a fia, aki nyíltan vallja hitét”, akit II. Géza király 1153-ban a távozó Abu-Hamiddal együtt a Volga-vidékre küldött, Ismail ibn Hasan volt. Az arab névadás különben más magyarországi mohamedán csoportoknál is dívott. A Nyitra vidéki kálizok egyik pénzverőispánjának neve az 1111. évi oklevél szerint Magiug (arab és iráni Mādzūdz) volt; a Pestre költözó kálizok egyik vezérének Anonymusnál fenntartott Billa neve nem egyéb, mint az elterjedt arab Billah név; a XIII. század első évtizedeiben többször szereplő „nyíri izmaeliták” településvidékén a Szabolcs megyei Ibrány falunév az arab Ibrain származéka. A mohamedán kamaraispánok körében tovább élő arab nyelvhasználat kétségtelen lenyomata a II. Béla és IV. István idején (1131–41, 1162–63) vert pénzeken látható, fekvő félholdat közrefogó, arab írásjelekkel írt illahi („Isten akaratából”) szó, de hellyel-közzel az 1173–1235 közt vert pénzeken is mutatkoznak arab feliratok töredékei. Az arab kultúra továbbélésének nyoma, hogy a szászországi Korvey bencés apátság könyvtára egy 1094. évi feljegyzés szerint Magyarországról származó arab kódexszel gyarapodott (librumin folio Arabicum), sőt még 1379-ben is említenek egy korábbi hadjáratban Magyarországon zsákmányolt arab kéziratot."

Szűcs egyébként az identitásmegőrzés lehetőségének határvonalait igyekszik minél szűkebben megragadni idézett tanulmányában, különösebb  adatrengeteget ne várjon senki tőle.