Nem akarok előre szaladni az időben, de ez időrendileg azért nagyjából idevág.

 

A Miatyánk (Fater unser) rekonstrukciója kései ógermán(Späturgermanisch) nyelven  (időszámításunk kezdete körüli időszak nyelvállapota):

 

Fađer unsere ini χiminai,

weiχnaid namôn þînan,

kwemaid rîkjan þînan,

werþaid weljô þînaz

χwê ini χiminai swê anâ erþâi,

χlaiban unseran sénteinan gebe unsiz χijô đagô,

aflête unsiz, þat skulaniz sîme,

swé wez aflêtamiz skulamiz unseraimiz,

neχ bringaiz unsiz ini fraistôn,

ake lausî unsiz afa ubelai.

 

Þînan esti rîkjan, maχtiz, wulþuz-uχ ini aiwans.

 

( néhány speciális karakter ejtése: đ - kemény th, mint az angol father szóban, Þ - lágy th, mint az angol think szóban, χ - kemény h, mint a német auch szóban)

 

 

Maga a rekonstrukció persze nyelvészeti szempontból érdekes, de történelmi szempontból erőteljesen anakronizmus.

 

Hiszen a Kr. u. I. században a germánok még nem imádkoztak Miatyánkot, sem más keresztény imádságot, hiszen az ő keresztény hitre térítésük jóval később kezdődött csak meg.

 

Kr. u. 100 körül nagyjából a Mediterráneum keleti része volt a korabeli kereszténység maximális elterjedési területe, de még ott is masszív kisebbségben voltak a pogányokkal szemben.