Szia BB220406!

Köszönöm, hogy reagáltál, hasznos dolgokat írtál le.

Többször sikerült nekem is azzal megnyugtatnom magam, hogy mivel eddig sem tettem meg azt, amit a késztetés sugall (több mint 2 éve), ezért nyilván nem is akarom megtenni (mivel ha valójában akarnám, akkor valószínűleg már régen megtettem, megtehettem volna) és ebből kifolyólag ezután sem fogom. Valahogy viszont mégis megmarad valahol mélyen az az állandó bizonytalanság érzés, hogy mi van ha elfogy az erőm, kitartásom, türelmem és engedem, hogy megtörténjen... ez nagyon ijesztő.

Maga a gondolati tartalom számomra annyira ijesztő és a késztetést az adott pillanatban annyira valóságosan élem meg, hogy amikor hirtelen és nagyon intenzíven tör rám, akkor szinte pánik rosszullét lesz úrrá rajtam, hogy: "te jó ég, most biztos nem fogom tudni megállítani a kényszert és megteszem...", aztán valahogy, nagy nehezen kizökkenek abból az állapotból és rájövök, hogy szerencsére ismét nem történt semmi baj.

Sajnos néha úgy érzem, hogy a legbiztosabb szabadulás az lenne, ha megtenném, akkor túl lennék az egészen. Ez az én esetemben sajnos egyenlő lenne az öngyilkossággal, mert a késztetésem saját magam ellen irányul :( , pedig én élni szeretnék, nem akarom elveszíteni a családomat és fájdalmat okozni nekik, így hát bízom és reménykedem, hogy minden baj nélkül kilábalok előbb-utóbb ebből a helyzetből.

A leírós módszert lehet, hogy kipróbálom, gondoltam már rá én is, hátha segít.

Szép napot!