Ammianus Marcellinus (19, 11) Constantius császár és a sarmata limigansok esete kapcsán is említi a befagyott Dunán való könnyed átkelést.

[11] A császár tehát mielőbb el akarván hárítani a közelgő veszélyt, gondos előkészületek után, mint említettem, útnak indult, és Valeriába érkezett, amely valamikor Pannoniához tartozott, de Valeriának, Diocletianus lányának tiszteletére különválasztották és róla nevezték el. Seregével az Ister folyó mentén bőrsátrakban ütött tábort, és onnan kémlelte a barbárokat, akik az ő megérkezése előtt barátságot színleltek ugyan, de titokban zsákmányszerzés szándékával Pannoniába készültek betörni még a zord tél idején, amíg a tavasz melegétől nem olvad el a hó, s a folyón mindenütt gyalogszerrel át lehet kelni, a mieink pedig a fagyos-zúzmarás terepen nehezen viselik a szabadban való tartózkodást.
A császár hamarosan két tribunust küldött egy-egy tolmáccsal a limigansokhoz, hogy tapogatózó kérdésekkel földerítse, miért hagyták ott a békekötés és a szövetség fejében saját kérésükre kijelölt lakóhelyüket, miért kóborolnak szerteszét, s nyugtalanítják a tilalom ellenére a határvidéket. Ezek félelmükben összevissza hazudoztak, hamis és alaptalan okokat hoztak föl mentségül, kérve kérték a császárt, bocsásson meg nekik, vessen véget az ellenségeskedésnek, engedje meg, hogy a folyón átkelve színe elé járuljanak, elmondhassák gondjukat-bajukat; készek a Római Birodalom területén a császár akarata szerint bármilyen távoli földeket elfogadni, hogy ott állandó békét élvezve a Nyugalmat istenként tiszteljék, s az adófizetők terhét és nevét magukra vegyék.