Nyugi, az első három hónapban túlélésre hajtunk, utána azért könnyebb lesz. Ne hidd el, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. A nagy gyerek hagy aludni, a nagy gyerek egy csomószor eljátszik, a nagy gyerek fél nap oviban-suliban van, stb., a kis gyerek meg 24 órás üzem. Szóval az újszülöttel a legnehezebb! Tovább megyek: az első újszülöttel a legnehezebb. Van három gyerekem, az első volt a leginkább mintababa, aztán annyira hulla életemben nem voltam, mint az első gyerekkel. Feladat: háztartás letojása. Ott vannak a nagymamák, ott a párod, ott az idő, ami majd mindent megold, tessék visszavenni a maximalizmusból!:) Van egy csomó kaja, amit az első három hónapra célszerű elfelejteni: palacsinta, pörkölt, ilyesmi. Nem azért, mert árt, ó, dehogy. Azért, mert több időt vesz igénybe, mint 10 perc:))

Az meg senkit nem érdekel, hogy császáros vagy-e vagy nem, nagy hasi seb-e vagy nem, a gyerek a tiéd, old meg. Ezt én sem értettem, hogy mégis, ezt így hogyan?, más esetben egy kis műtét után napokat pihenhet az ember, császárnál felvágják a hasát, összefércelik, aztán hajrá, ugorj fiam, meg szoptassál! :) Mindegy, túl lehet élni, háromszor volt császárom, háromszor éltem túl, háromszor csodálkoztam rá a világra, hogy kvázi elvárják tőlem, hogy viselkedjek ugyanúgy, mintha legalábbis csak izomlázam lenne. Amíg van segítséged, addig "pofátlanul" használd ki. Pár hét után már simán fel fogsz tudni kelni, addig meg ugorjon más, amíg kikecmeregsz az ágyból:) 

Szoptatás: igen, én is utáltam az elején. Féltem tőle. Fájt. Viszont az LLL rengeteget segített! Hívj fel valakit, tényleg, telefonos segítségnyújtással is meg tudják oldani, hogy két-három nap alatt meggyógyuljon és ne fájjon! A szoptatás akkor fáj, ha rossz a technika. Egyikünk sem úgy születik, hogy kapásból tudja, hogyan kell szoptatni (vagy ha mégis, na, az én barátnőim pont egyik sem :D) Máig sajnálom, hogy három hetet vártam a telefonnal. Felesleges szenvedés volt. Hidd el, tényleg lehet a szoptatás olyan magától érthetődő, hogy az embernek nem is kell azon aggódnia, hogy jaj, Istenem, mikor evett a gyerek és mikor fog megint, mikor induljunk hova, hanem csak behúzódunk egy próbafülkébe shoppingolás közben, aztán 5 perc alatt megoldjuk a dolgot:) 

Ja, igen: a miért nem mondja ezt senki-dologra. Miért, ha mondták volna, elhitted volna? Nem azt gondoltad volna, hogy farkast kiált? El tudja azt képzelni az ember, hogy milyen fárasztó 24 órán keresztül nonstop szolgálatban lenni, amikor még nem volt?:) Nem. Két barátnőmnek is elregéltem az egészet elejétől a végéig, üdvözült mosollyal hallgatták, és látszott a fejükön, hogy túlzok. Ők meg meséltek róla, hogy de milyen fárasztó 8 órában dolgozni az xy helyen. Nem értették. Pedig gondoltam felkészítem őket, hadd tegyék félre a maximalizmusukat meg az aggódásukat azon, hogy elveszítem a korábbi életem. Igen, átmenetileg tényleg elveszíti az ember. De egyrészt megéri, mert többet kap, másrészt túl lehet élni az elejét, harmadrészt meg olyan rugalmasságot meg alkalmazkodóképességet kapunk cserébe, hogy ihaj. A gyereknek meg nem kell tökéletes anya, nem kell az, hogy mindig fél percen belül válaszolj rá (elég 2 percen belül is:), nem kell tisztaság és rend az első pár hétben, a gyereknek az kell, hogy jól érezd magad. Ha sír, nem ellened sír, nem kell görcsbe ránduljon a gyomrod. Sír, mert sír, minden baba sír, még a legboldogabb és legelégedettebb is sír néha. Főleg az első pár hétben. Nehéz ez a világ, meg kell szokni. Majd vigyorog nagyokat pár hét múlva:))