zoncsi Creative Commons License 2015.10.13 0 0 51383

Adós vagyok a tisztelt fórumnak és magamnak is pár beszámolóval. Kezdem.


2014. szept. 20. vasárnap

Vár a Hármas

Az átlustálkodott nyár után úgy gondoltam, ideje lesz most már rendesebben gyűjteni a kilométereket, mert nyakamon a Piros 85, amivel még van némi elszámolni valóm. Tavaly 11:08-at mentem, de akkor megfogadtam, hogy menni fog az 11 óra alatt, amire az utolsó 10-15 km-en bezavaró görcsölés miatt esélyem is lenne. Ha rendesen edzenék... No de jobb későn, mint egyáltalán nem, elkezdtem a hosszú futásaimat. :)
Kezdésként beneveztem a Vár a Hármasra. Némi szerencsével, mert átvettem egy visszamondott helyet. Kicsit merész volt rögtön egy főként aszfaltos, ámde legalább jó szintes maratonnal kezdeni a max. 20 km-es futásaim után, de ahogy mondtam Ispinek a rajtban, most jól lereszetelem a rendszert, kiégetem a motort, hagy tudják meg, mi várható az elkövetkező hónapokban.
Persze óvatosan mentem, és nem is számítottam nagy időre. Korábban volt egy 4:55-ös 2012-es és egy 5 órán felüli 2013-as eredményem. Az 5 órát tűztem ki célnak, de nem körömszakadtáig ragaszkodva hozzá. Szerencsére a testem emlékezett még, mit kell csinálni 20 km-en felül is, sőt, 20 km után úgy döntöttem, egy kicsit már feljebb kapcsolhatok sebességben. Daráltam a kilométereket, szép lassan szedtem a skalpokat. Aztán persze 30 után már éreztem, hogy kezdek erősen fáradni, de tettem a dolgom. 35 km után láttam a női 2. és 3. helyezette magam előtt vagy 200 méterrel, gondoltam, ők még meglesznek. De persze nem. :)
Az órám kissé csalt, footpoddal mértem a távot, és kevesebbet mért. Én már lemondtam az 5 órás időről 35 után, számolgattam, hogy ahhoz nagyon kéne nyomni, no de olyan fáradtan, ahogy éreztem magam a HHH-ra felfelé már nem fogok száguldani. Aztán egyszer csak ott voltam a Szépvölgyi úton, és még egy csomó idő volt 5-ig. Meglepődtem. Egyrészt 1 km-rel kevesebbet mért az órám, ráadásul, mint később kiderül a hosszt legtöbben 41 km-nek mérték, és nem a kiírt 42-nek. A reménytől egy kicsit erőre kaptam, ami persze inkább lelkierő volt, és megfutottam (totyogtam) a teljes emelkedőt, majd célba csaptam 4:48:45-tel.
Ez minden reményemet, sőt, mivel az nem is nagyon volt, minden elképzelésemet felülmúlta. Nem tudom, hogy sikerülhetett. Mégiscsak használtak a 10-15 km-es futások? Az úszás? A hegymászás? Vagy csak még emlékezett a testem a tavaszi formámra? Nem tudom, minden esetre jól esett az eredmény a lelkemnek. Persze kicsit szétcsaptam a lábaimat, de másnap este már ott ugra-bugráltam a core trainingen.

 

Pár fotó:

 

Rajt előtti csoportkép:

https://goo.gl/vl1tSX

 

 

Ritka helyzet: Ispivel egy tempóban. :)

https://goo.gl/4V9d39

 

Erről nem volt szó!!

https://goo.gl/JrjxQ0

 

Finisherek

https://goo.gl/6p4yHd