Afrikaans8 Creative Commons License 2015.10.05 0 0 30

Biztosan tudunk viszont egy Šubad nevű előkelő hölgyről, akinek sírját Woolley tárta fel 1922 és 1934 között Urban. A leletek elsősorban az ő és szolgálói ékszereiből állnak, közülük is kiemelkednek a nő aranylevelekből összeállított fejdísze, fülbevalói, nyakékei és karkötői. A fejdísz arany tölgyfalombja fölé arany virágok nyúlnak, a fülbevaló nagy méretű félhold. A sírban a temetés alkalmával feláldozott lányok holtteste, valamint egyetlen férfi, egy hárfás maradványa is volt. Az említett húros hangszer és egy játéktábla biztosította a túlvilági szórakozást. Sőt egy arany szívószálat is elhelyeztek a közelében, hogy az úrnő frissítőt ihasson, valamint finomlisztből készített drága kenyeret is. Mellkasán egy aranykupak segítségével feltűzött pecséthengert találtak, de adtak mellé egy bőrtömlővel szegélyezett, telikerekű szekeret is. A felfedezés megdöbbentette a feltárókat, mert sem önkéntes, sem kényszerű emberáldozatokról nincs adat egyetlen írott forrásból sem. Az eljárás hasonló az egyiptomi protodinasztikus kor áldozati szokásaihoz.

 

 

 

Nevét a NIN jellel írták, melynek első fele egy női szeméremtestet formáz (gal4):

 

Előzmény: Afrikaans8 (26)