ESTI KÜRTSZÓ

A hold világa alig tűnt föl,
Ezüstösök a hegycsucsok.
Az erdő halkan felsusog
S egy esteli kürt sírva tülköl.

Mindig halkabban, csendesebben,
Mindig távolabb, távolabb...
Halálvágyban szőtt álmokat
Ringatok el sok régi sebben.

Miért hallgat el oly riadtan,
Mikor a lelkem érte küld?
Mondd, fogsz-e sírni, esti kürt,
Majd valamikor énmiattam?...

/Mihai Eminescu,
   ford.: Dsida Jenő/