Ahogy visszalapoztam, érzékeltem a téma középpontjában lévő hegedűs követésére fordított időt (koncerthallgatás, blogozás), de egy újabb hír kapcsán az is kiderült, hogy nem volt közben időm egy régi tartozást megadni. Az év elejei nagy észak-amerikai szólófellépések sorában január 13-án volt a floridai West Palm Beach Kravis Centerének Rinker termében egy emlékezetes előadás, amelyet csak megidéztem a helyi lap másnapi számából, a kritika fordítását is ígérve, de aztán megfeledkeztem erről.
A kiemelt jelzős esemény most bekerült az ottani legemlékezetesebb előadások, illetve momentumok közé, mivel a szezon befejezéséhez közeledve a The Palm Beach Daily News, stílszerűen a napos oldalon (73 fok árnyékban, de persze Fahrenheitben) felsorolja a legemlékeztesebb találkozókat, persze csak a nyilván szubjektív értékelő szeme és füle szögéből.
Az alábbi cím alatt szerepel Baráti Kristóf említett koncertje, és most láthattam összesítve is a párhuzamba vonható esményeket is, így nagy öröm volt újra elolvasni a kritikát, aminek fordítását most viszont megcsináltam:
Tehát: a mai cikk:
The Shinny Sheet
Az Életstílusok rovatban a 2014/15 szezon értékeléseit értékelik, vagyis a szezon kiemelt eseményei közül a legemlékezetesebbeket sorolják fel, köztük klasszikus zenei eseményeket, mint kezdtem...
http://www.palmbeachdailynews.com/news/lifestyles/choice-morsels-a-look-at-the-top-art-choices-from-/nk6cK/
Végül (újból) a Marcio Bezerra által írt január 14-i kritika a tehetséges és érett fiatal hegedűsről:
http://www.palmbeachdailynews.com/news/news/local/young-violinist-shows-maturity-talent/njnss/
"Miközben a hegedű még csak zenekari hangszer volt, a 17. századi a szerzők kisérletezni kezdtek csak hegedűre írni művekkel. Érthetően az ilyen művek köre meglehetősen szűk, mivel csak a hegedűlni is tudó zeneszerzők próbálkoztak e többnyire többszólamú hengszert egyszólamúként megszólaltatni.
Az említett repertoár általában virtuóz is, a zeneszerzők egy sor kettősfogást és más különleges effektust építettek be a hallgatóik megtartása érdekében.
Az előadók ritkán tesznek szólóműveket programjaikba, még a tapasztaltabbak sem, egy teljes műsor ilyenekből összeállítva még ritkább.
Csütörtökön egy ilyen különlegességgel találkozott a közönség a Kravis Center Rinker termében, amikor a Baráti KristóFiatal Művészek Koncertsorozatában Baráti Kristóf adott szólóestet.
A 35. évében lévő Baráti - fiatal kora ellenére - érett művész, aki technikailag és zeneileg is egészen kivételesen uralja hagszerét, az 1703-as évjáratú "Lady Harmsworth" nevű Stradivarit. Műsorának első és befejező száma egy-egy Johann Sebastian Bach-szólópartita volt, a BWV 1006 és 1004 számúak.
A szólóhegedűre írt művek megítélésében egyértelmű, hogy toronymagasan ezek a partiták a legjobbak, kifejezve Bach egyedülálló zsenialitását. Ezekben a többtételes szvitekben széles skáláját találni az említett effektusoknak és texturáknak: a Baráti műsorát záró d-moll partita (BWV 1004) a híres chaconne-nal fejeződik be, amelyben a román stílus basszus mintáinak monumentális variációs sorozatát hallhatjuk.
A tételek során Baráti bemutatja érett technikáját, elegáns frázisait, és azt is, hogy egy finom romantikus árnyalattal próbálja színezni az előadást. Az ő chaconne-jában mintha egy egész katedrális nyílna ki piciny hangszeréből.
Ámde az est nagy revelációja a két Eugéne Ysaye-szonáta megszólaltatása volt. A szerző a mai napig főleg a késő 19. század leghíresebb hegedűseként ismert, legtöbb művét szinte elfelejtették, de az olyan kiváló előadóknak köszönhetően, mint Baráti, Eugéne Ysaye munkássága jól megérdemelten újra megbecsülésnek örvend.
Ysaye valamennyi szólószonátáját egy-egy ünnepelt hegedűs kollégájának ajánlotta, illreve róluk írta. Az op. 27/2 es jelzésű a-moll szonáta Jacques Thibaud tiszteletére készült, aki szerint Ysaye látomásaiban Bach partitáit kell megérezni és tisztelettel közvetíteni a közönségnek. A műsor első számaként megszólaltatott BWV 1006-os Bach-partitával "szinte szószerinti kapcsolattal" indul az a-moll szonáta, érezhetően a "dies irae" híres dallamával fűszerezve, amit Baráti jó humorral, szinte posztmodern virtuózitással mutatott be, amihez végig ragaszkodott.
Az op. 27/3-as d-moll szonátát a szerző George Enescu-nak ajánlotta, és ebben - találóan - cigányos részletek vannak. Az előző szonátához hasonlóan, Baráti szenvedélyes megközelítést választott és bizonyára a jellegükre tekintettel dolgozta fel magában e műveket, hogy az említett magas szinten adhassa elő őket.
A hallgatóság egyértelműen meggyőzödött Baráti tehetségéről, és felállva ünnepelte, amire egy lazító tolmácsolású Paganini-caprice, az 1. - E-dúr - volt a ráadás. Baráti ezáltal emlékezetes előadásának utolsó szólóhangjaiig is képes volt lekötni hallgatóinak figyelmét."
