szelekcióról, a veszteségekről és az LGT-ről 2015-08-15 szerkesztő

Az alábbi cikket a Derby Klub honlapján olvastuk Gotthard Lászlónak, a klub elnökének tollából, de mert egy fontos véleményt tartalmaz, szó szerint közöljük.

A világon gyakorlatilag minden postagalambász elismeri, hogy szelektálni kell.

Piet de Weerd ujjaiért sok pénzt fizettek, hadd mondja meg ő, melyik galambot kell a konyhába küldeni. Polcokat megtöltő irodalom található a kézzel történő szelekcióról. Van, aki olvas. Van, aki tapasztalatra támaszkodik. És van, aki babonára. Nem dicsekvésből, csupán tényfeltárás céljából mondom el. A világ élgalambászainak krémjével sokat beszélgettem a szelekcióról, többel bizalmas viszonyom van. Galambászatban sokfélék, de ha szelekcióról van szó, egységesen fütyülnek a fenn mondottakra. Küldeni, küldeni és csak a kosár, vélik egybehangzóan. Minél keményebb a szelekció, annál jobb az állomány, ebben is egyetértenek.

 

A többsége galambászatból él, nem is szegényesen. Téveszmék nem férnek be a sikeres üzletbe. Kézzel is szelektálnak, a piacnak! Koopman például nem tart már színes galambot. A kínai piac nem szereti. Utolsó vörös hímjét én dobtam ki tenyészdúcomból. Egy fészekgyilkos volt.

Mi történik Magyarországon? Gyakorlatilag mindenki elismeri, hogy szelektálni kell.

De ha a szezon végén hiányzik az állomány fele, elmosódik az elmélet (a szelekció matematikájáról írtam régebb, itt olvasható).  A többség megviselt arccal, fájdalommal tekint az üres cellákra. Van, aki megfogadja, soha többet nem küldi a nehéz cseh vonalat. Csak kevesebben mondják, hadd vesszen, a többi miért tudott haza  jönni.

Véleményem szerint ezzel a kettősséggel semmi baj. Akinek versenyről csoportban érkező, erőtől duzzadó, turbékoló galambok látványa okoz örömet, az más versenyformát keres, mint a céltudatos, évről évre jobb állományra és jobb eredményre törekvő sporttárs. A többség valahol középen van, nekik már a döntés is nehéz.

Egyik tábornak sincs oka kritizálni a másikat, jobbnak tartani magát. A galambászatban sokféleképpen lehet örömet lelni. Kinek a pap, kinek a papné. Nyugaton nincs ezzel gond, versenyek és bajnokságok sorozata áll minden igény kielégítésére.

Mi történik Magyarországon? Sajnálatosan egy kórság üti fel a fejét. Táborra szakadás, egymás lenézése, lejáratása, rosszindulatú uszítások.  Buta, rossz, az nem is galambászat, összeférhetetlenek, felelőtlenek, csalók. Kígyót, békát egymásra csak azért, mert mást akarnak.

Nagy kár. Még egy hobbinál is ez történik. A Derby Klub kijelentett célja ezt a táborra osztást felszámolni. Hogy sikerül-e, nem tudom, de hogy nem adjuk fel, azt megígérhetem.

2015-ben néhány derbyző jelezte, jövőben megint a kerületnél versenyez. OK a Derby, de túl kemény a program. Attól féltek, hűtlenségnek vesszük és haragudni fogunk. Szó sincs róla! Örvendünk, hogy itt versenyeztek, örvendünk, ha a kerületnél versenyeznek, örvendünk, hogy galambásznak. Sporttársak vagyunk és maradunk.

Ugyanakkor sok új spori bejelentkezett már most 2016-ra. Miért jönnek? Azért, amiért az előbbiek elmennek. Kemény a program, nagyobb a szelekciós nyomás, 5-6-szor nagyobb mezőny és 170 km széles berepülési sáv minőséget tesztelő próbatétel.

És ez így van rendjén, mindkét hozzáállás jogos. Csak ne húzzunk fel elválasztó falakat ! Élvezzük együtt ezt a titokzatos, izgalmas sportot. A Derby Klub átjárhatóságért, nyitottságért lép fel, egy változatos, színvonalas magyar galambászatért.

Ahogy azt az LGT klasszikusok már a mindenki_egyforma_és_csak_egy_párt_létezhet rendszerben vallották: “Mindenki máskép csinálja”.

Egy vidám, színes galambászvilágot kívánok minden kedves sporttársnak! ♦