Örülök, hogy olvassátok és hogy tetszik. Egy kicsit hosszú lesz, mert szeretnénk, hogy sok év múlva is vissza tudjuk idézni ennek a nyaralásnak minden mozzanatát (és a család távolba szakadt tagjainak is elküldjük, mert személyesen nem tudunk élménybeszámolót tartani nekik).

Folytatás:

4. nap (07. 07. kedd):

Reggeli után a 64-es busszal mentünk a Mercati Traianei-hez. A Museo dei Fori Imperiali 9:30-kor nyitott (én otthon 9 órát írtam fel, így egy kicsit várakoznunk kellett). Ide használtuk fel az RP második ingyenes lehetőségét (egyébként 14 €). Két időszaki kiállítás is volt. Pablo Atchugarry Città Eterna, eterni marmi (2015. 05.22-2016.02.07.) a kiállított modern márványszobrok nagyon jól mutattak az ókori „díszletek” között és feldobták, élővé tették a mercato hangulatát. A másik kiállítás „L’Eleganza del Cibo. Tales about food and fashion” (2015.05.19.-11.01.) a központi épületrészben a divat és az élelmiszerek köré szerveződött. Láthatóak voltak itt Yeonju Sung élelmiszerekből kreált ruhafotói. Néhányról elég nehéz volt kitalálni, hogy mi is az alapanyag. Voltak még különböző próbababákon kiállított ruhák és ezekhez kapcsolódó digitális installációk valamint különböző témákban (pl. gyümölcs ihlette) ruhák, táskák, cipők és egyéb kiegészítők. Jól megfértek ezek a kiállítások az ókori emlékek tárlataival, melyek szintén nagyon érdekesek voltak. Egy teremben (XII. - XIII. századi ciszterna) rengeteg különböző méretű és formájú amfora volt kiállítva. Sok ismertető anyag volt a Császári Fórumokról is, alaprajzokkal és makettekkel szemléltetve és az ásatások lelet anyaga is jelentős. A Mercato felsőbb szintjeiről remek kilátás volt az alatta elterülő romokra és épületekre. Az egész komplexum csodálatos! 11.30-kor hagytuk el az épületet (mint később kiderült Zoltán ott hagyta a napszemüvegét, ezzel szaporítva az Itáliában hagyott napszemüvegeinek számát), elsétáltunk a Colosseo metró megállóhoz és a Piramide-ig utaztunk, itt átszálltunk az FC2 (Roma Lido) vasútra és az Ostia Antica megállónál szálltunk le. Rövid séta után érkeztünk a bejárathoz. Az RP-vel kedvezményes jegyet vettünk, mely 6 €, (a pénztáros – technika híján – nem tudja ellenőrizni az RP érvényességét, így telefonon kellett bediktálnia a kártyák azonosítószámát ahhoz, hogy a kedvezményt meg tudja adni), egy térképet is beszereztünk (2 €) a terület felfedezéséhez. Itt is nagyon meleg volt, de jobban járt a levegő, egy-egy szellő hozott némi felfrissülést. A bejárathoz közeli első árnyékos helyen lepihentünk és a már „szokásos spártai” ebédünket elfogyasztottuk. Az első kútnál feltöltöttük magunkat és a flakonjainkat friss hideg vízzel és indultunk a rendkívül nagy terület felfedezésére, ahol rajtunk kívül nem sok ember volt. Az első látnivaló a Necropoli, ahol sok sír maradványait tárták fel. Térképünk a Tomba degli Archetti-t emelte ki, melynek gyönyörű a díszítése. Tovább haladva a „Terme di Nettuno” romjait csodáltuk meg, a gyönyörű mozaikokkal. A közeli színház lépcsőiről a Piazzale delle Corporazioni-ra látni, ahol 60 mozaik mesél az ókori kereskedelmi társaságokról (hajók, áruk, tengeri élet, kikötői tevékenység stb.). Nincs erre más szó: CSODÁLATOS. Az információs táblák képekkel, rajzokkal, alaprajzokkal segítik az emberi fantázia szárnyalását. Megtalálhatók még itt raktárházak, insulák, vendéglők, templomok, piacok, gazdagabb polgárok házai, több fürdő és malom. Nagyon jól meg lehet figyelni a városszerkezetet, mivel több helyen fel lehet menni az épületek tetején kialakított „kilátókra”, ahonnan messzire be lehet látni a terepet. A múzeum itt is felüdülést jelentett hőmérsékletével és pihentető padjaival. A kiállítás is érdekes volt, nincs túl zsúfolva, könnyen áttekinthető. Miután itt is kigyönyörködtük magunkat visszatértünk a „szabadtéri múzeumhoz”. Egyszerűen nem lehetett betelni vele, húzott, vonzott magához. Ennek az lett a következménye, hogy nem a lábunk elé néztünk és Zoltán elég rendesen megrántotta a bokáját egy kis kődarab miatt. Így sántikálva már csak a térkép által kiemelt és még nem látott épület maradványokat néztük meg. (Az utazás egyik nagy kedvence lett ez a program. Jó lett volna sokkal több idő, kisebb hőfok – ezért ide feltétlenül szeretnénk visszamenni.) Visszaindultunk az állomásra, útközben látható a Castello di Giulio II., úgy olvastam, hogy nem látogatható. A vonatra nem kellett sokat várni, a tengerpart felé vettük az irányt. Elmentünk a Cristoforo Colombo végállomásig, itt felszálltunk a 7-es buszra és a Litoranea Cancello 2 megállóig utaztunk, ahol van egy jó szabad strand (itt a fórumon ajánlotta valaki). Körülbelül 18 órára értünk ide. Kis kompromisszummal elfogadható állapotú WC és öltöző helység állt rendelkezésre (csak 19 óráig vannak nyitva!). Átöltöztünk és kifeküdtünk a homokos partra. A strand tisztának mondható (a homokban elnyomott csikkeket leszámítva), a víz lassan mélyülő. Úgy gondoltuk, hogy a hideg víz jót fog tenni a párom lábának, de a tenger hőfoka sajnos nem volt megfelelő a gyógyászati célokra. A széle konkrétan egy elsózott meleg levesre emlékeztetett, aminek a többi fürdőző láthatóan nagyon örült. Zoltán (miután begyalogolt a megfelelő mélységű területre) úszott egy jót, én csak megmártóztam egy kicsit és pihentem a parton. Már elég éhesek voltunk, amikor jött egy idős fánkárus bácsi, de az orrunk előtt adta el az utolsó darabokat, így éhen maradtunk. Egy kicsit fátyolos lett az idő, így az a tervünk meghiúsult, hogy itt nézzük meg a naplementét. Lassan összeszedelőzködtünk, megkerestük a zuhanyzót (a táblákat követve szép nagy kört tettünk mielőtt a fák között a sártenger szélén megtaláltuk). Arra jó volt, hogy lemossuk a sót magunkról. Nem messe volt egy étterem, de úgy döntöttünk, hogy majd a vonatállomáson eszünk, így a buszmegállóhoz mentünk. A busz az orrunk előtt ment el (hiába integettünk a sofőrnek), kb. 15 perc múlva jött a következő. Már odafelé úton is furcsának találtuk, hogy az ablak melletti üléseken áll a víz, miközben nem esett eső, de úgy gondoltuk, hogy biztos a strandolókból „csöpögött ki”. Most sikerült ugyanazt a buszt kifognunk és rájöttünk, hogy a légkondi áldásosnak nem nevezhető tevékenysége miatt vizesek a székek. Egy olasz donna több kritikával illette a buszt és a sofőrt sem kímélte (nekünk ez elég szórakoztató momentum volt). Megérkeztünk az állomásra, már farkas éhesen. A közelben csak egy pizzás bódé volt, de a kínálat nem volt túl bizalomgerjesztő (legyek, megszáradt pizza szélek), nem vállaltuk be. Nemsokára megérkezett a vonat, itt még nem szálltunk fel sokan, volt ülőhely bőven. A Lido Centro-nál már tömegek várták a vonatot, innen már nem volt olyan kellemes az utazás (multi-kulti társaság, tömeg, zaj). A Piramide-nál az első büfében gondolkodás nélkül megvettünk két tramezzinit és amíg a 280-as buszt vártuk gyorsan meg is ettük (tanulság: éhes ember ne válogasson, mert a végén még éhen hal). A busz a Tevere partján nagyon gyorsan a Ponte Mazzini-hez repített és innen már pár perc sétával otthon is voltunk. Megettük a nagy részét annak, amit a hűtőben találtunk. Beborogattuk Zoltán lábát, aztán be is kenegettük, majd a biztonság kedvéért Keplat tapasszal (derékfájás esetére vittük magunkkal) be is tapasztgattuk. Reménykedtünk abban, hogy reggelre meggyógyul. A Galleria Borghese-be 11 órára megváltott belépőnk volt és nem szerettük volna kihagyni.

Folyt.