Bocs az esetleges hibákért, nem volt időm átolvasni!

------------------------------------------------------------------------------------

- 98 km
- 4800 m  szintemelkedés
- 17 óra 45 perc
------------------------
Ezek emberes számok, mégis savanyú a szám. Futó "karrierem" történetében először nem fejeztem be egy versenyt, amin elindultam. Igaz, a rendezők jó fejek, Medvegyu azt írta a nyavajgásomra, hogy "Nem lehet megmondani induláskor, hogy melyik távon indulsz." Igen, így kellett volna! Úgy indulni, hogy "Majd meglátom A Hidegkúti turistaháznál, hogy merre megyek. Csak sajnos hibáztam, és fennen hirdettem, hogy "én a 127 km-nek megyek neki". Így lett a sikeres teljesítésből kudarcélmény.

Pénteken odautaztunk Ildikómmal a tetthelyre. Gyöngyöspatán, közvetlenül a cél mellett foglaltunk szállást 2 éjszakára. (NandiMagdi Vendégház, csak ajánlani tudom!) Ám mielőtt elfoglaltuk volna nyugvóhelyünket, még átruccantunk a rajti-partiba. Átvettem a rajtcsomagot, az új traxpace-szel összekötött chipes karszalagot, majd átmentünk Balázs (ubalika) családjával karöltve az út másik oldalára a Bari Tanya töltött lángosos, tócsnis (itt macok) bulijába, ahol jól belakmároztam. Közben sok ismerős, akikkel megbeszéltük a várható nehézségeket, biztattuk egymást vagy csak kvaterkáztunk. A hangulat kicsúcsosodását már nem vártuk meg, hazaautóztunk, megittunk egy pohárka bort a háziasszony jóvoltából, aztán szundi.

Reggel fél 5-kor csörgött a mobilvekker, gyors kajálás, pakolás, majd a ház elől indult a busz 5:20-kor. A lépcsőjén még le is tudtam ülni. Szerencsére elég hamar átértünk, még ittam egy kávét, újabb üdvözlések, kézfogások. Sok az ismerős, pár szót váltunk Pap Gabival (persze nincs terv :), Lúdtalppal, Cilivel (sárcipő), ...
A rajtjelről lemaradok, de a mezőny közepét még elcsípem. Hamar összeállunk Rácz Tibivel, és nagy pofázás közepette túl is futunk a legelső leágazáson. Pont úgy, mint Yoyokával vagy 3-4 évvel ezelőtt az akkor még létező 55-ös táv elején. Most könnyebben megússzuk, 50 méter után utánunk füttyentenek. A meglepetés, hogy rövidesen beérnek bennünket Pap Gabiék a román sráccal! Ezek szerint még ennyi év után is be lehet nézni ezt a jó kis kanyart. Túl szép az a patakmeder! Gabiék minden bizonnyal nem úszták meg +100 méterrel. Vicceskedtem is nekik, hogy mindig a kezdőkkel van a baj. Megúsztam orrba vágás nélkül. :)

Sokan sokszor mondták a verseny előtt, hogy ne siessek, nagyon tartsam vissza a tempót. Én igyekeztem. Szerintem az első 10 km-en nagyjából ment is. Aztán igyekeztem érzésből menni. Olyan tempót választottam, amitől nem érzem, hogy kikészít. Azért próbáltam tempósan mászni a kaptatókon, és kocogni az enyhébb emelkedőket.
Azt is megkaptam tanácsként, hogy ne egyek annyit, mint amit a szemem kíván. Oroszlánváron így csak 3 féle sütit ettem. :) Ott volt Ildikó banános csokis piskótája is, aminek csaptam is gyorsan egy kis reklámot.
Kékesre (17 km) 2 óra 38 alatt értem Cili, Tibi és László Szilvi társaságában. Szilvi folyton panaszkodott, hogy nem kap levegőt, mert megfázott. Ehhez képest 23:35-öt ment a hosszún. :)
Itt sem akartam elkapkodni a továbbállást, szerencsére a pontőrök nem rakták ki a sütiket, így nem volt kísértés.
Jött a "zuhanás" Sombokoron keresztül Parádsasvárra. Én igyekeztem féken tartani a lovakat. Lent a faluban viszont az aszfalton már kijött, milyen meleg van. Süti, sós paradicsom, ital töltekezés, majd tovább Bartakovics Balázzsal. Közben nejemmel sűrű sms-váltások, mert bedöglött a telefonja, és így próbáltam segíteni. Balázs meg is jegyzi, hogy amikor nem a telefonon lógok, egész jól haladok. :)
Galyára minden szempontból meredek a kapaszkodás, sütött bennünket a napocska rendesen. Galya I-en nem akartam sokat vacakolni, kulacstöltés és tovább le Mátraalmásra. Jól lehetett menni. Lent pedig nagy örömünkre görögdinnye az asztalon! Pár hasáb azonnal bekebeleződik. A pontőr megkínál egy kis kékkúti fürdéssel is, nem tudok neki ellenállni. Eztán jön az egyik legmeredekebb kaptatás vissza Galyára. A visszaút felénél Balázs már állva hagy. Innentől kezdtem érezni, hogy valahogy nem megy úgy, mint kéne.
Galya II-n leves, Millers és a többiek felváltva ugrálnak körülöttem. Míg belapátolom a levest Pygmea (Kata) jégzselével legyúrja mindkét vádlimat. (A fene se érti, miért ez a túra a legnépszerűbb évek óta a szavazáson...)

Közben kicsit böngészem a térképet, de nem vagyok a dolog nagy tudója, ugyanis a fejemben úgy áll össze, hogy innen "legurulunk" Mátraházára. No a fittyfenét. Persze, hogy jó kis mászás van benne. Mire felérek, lóg a belem. Van azonban egy remek színfoltja a szakasznak, barátnőjével túrázó kedvesemék várnak félúton, és kapok egy kis naptejezést, dédelgetést az elvonuló sporik nagy megrökönyödésére, akik minduntalan meg akarnak állni csip leolvasásra.

Mátraházáról Lajosházáig megint Cilivel csapódunk össze, jól jön, hogy állandóan nézi a gps tracket az óráján. Ott újabb dinnyézés, de már nem nagyon megy semmi más. A süti sem, pedig ettől féltem. rendületlenül iszom, eszem a sós paradicsomot, sőt a sótablettát is bevetem, de az erő elhagy. Felfelé Mátraszentimrére azért ráakaszkodom Cilire és Szilvire, bírom tartani velük a lépést hellyel-közzel. Hosszú az út, a lankásabb részeket kocogom, beelőzök egy tempósan gyalogló versenytársat, de csak azért, hogy mikor én is gyaloglóra fogom, visszaelőzzön. A végén megjön hátulról Boszi Ildi, és csak azért nem ő ér előbb a kocsmába, mert Kerekes Petiék leállítják.
60,5 km, 3400 m szint. Utóbbiban több, előbbiben  kevesebb, mint a fele. És én határozottan nem vagyok jól. Itt aztán megpróbálom elsütni a csodafegyvert. Megeszem a levest, aztán kérek egy pohár sört. Megiszom, várom a hatást, semmi. Még fürdök egyet a kék kúton, aztán továbbállok. Persze mindez nem addig tartott, amíg elolvastátok.
Innen Szorospatakig jól lehetne csapatni, de nem esik jól a lefele sem. Összecsapódok 2 román lánnyal, dumálgatunk, hagy menjen az idő. Később kiderül az egyik a pályacsúcs-tartó Marius barátnője. Marius azt mondta neki, hogy jöjjön ide nyugodtan erre a 90-esre, nem szintes a pálya. Paula mondta, hogy ezért még később számolni fog vele. :)

Szorospatakon minden mindegy alapon pihenés, és egy újabb sör. Hogy érthetőbb legyen, miért ezt a módját választottam az erőszerzésnek, nem a lábam volt kipurcanva, hanem a szívem, a tüdőm, a keringésem, a felsőtestem. A légzéssel voltak problémáim, és ez nem szokott jól elsülni. A sör viszont húzott már ki ilyen csávából tavaly a T100-on.
Most viszont nem hozta a formáját. Gyenge kocogással indultam ki erről a pontról is.

Folyt. köv. :-D