„germán nyakperec-invesztitúra”(*163) föltételezését támogatná.

Tekintettel a fölemelés Julianus által alaposan kitervelt voltára, az adódó alternatíva, azaz a nyakperec tulajdonképpen az augustusszá váláshoz szükséges diadém pótlékának tekintendő, meggyőző.(*164) Libanios két beszédéből, melyek Julianus elgondolását a legvilágosabban fedik föl, egyértelmű, hogy Julianus nem feltétlenül egy torquest akart a koronázáshoz.(*165) Ha Julianus egy megfelelő diadémot tartogatott volna a tarsolyában, az a kívánt hatásnak, vagyis hogy akarata ellenére bírták rá a fölemelésre, alapjaiban ellentmondott volna. A katonák kívánságának többszöri visszautasítása egy hastatus nyakperecével való koronázás előtt, egy irodalmi toposz, ami a császár tartózkodásának megjátszottságát aláhúzza. Hisz semmiképpen nem fedhette föl, hogy a látszólag váratlan fölemelés olyan jól elő lett készítve.(*166) A feleség ékszerének követelésétől a nyakperecen keresztül az óészaki-pogány mitológiáig tartó merész Hauck-i összekapcsolás ezzel az egyszerű, történeti kontextusba helyezett meggyőző magyarázattal szemben nem áll meg.

Marad annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy vajon Maurus hastatus nyakperecét germán szimbólumként avagy római kitüntetésként viselte-e. A korai történelemmel foglalkozó régészek ebben a kérdésben szívesen döntenek a germán értelmezés mellett, hisz a leletek és a római kor előtti vaskorra illetve a római köztársaságra vonatkozó írott források viszonylag világosan a kelta-germán és a perzsa-orientális területekre utalnak, ahol a nemesfém férfi torokpántok a társadalmi vezetőréteg jelének tűnnek.(*167) Christopher Walter bizantinista is megjegyezte a római területen előforduló nyakperecek kérdéséhez, hogy „egyetlen a nyakperecet tanulmányozó kutató sem kétli, hogy a római és hellenisztikus hagyományban ezek használata nem volt elterjedt. A környező nemzetektől került ide, különösen a perzsáktól vagy szasszanidáktól és a galloktól”.(*168) Nem sok mindent lehet ehhez hozzáfűzni. Nyakpereceket a római császárkorban a barbaricumban készítettek, hordtak(*169) és a római szemekben még a Kr. u. 1. században is teljesen idegennek számítottak.(*170) Mindazonáltal torqueseket már Tacitus idejére hasonlóképpen a római hadseregben katonai kitüntetésként (dona militaria) adományoztak, (*171) még ha csak miniatúraként és nem is valóságos nyakperecként.(*172) Ritkán, de az 1-2. században valódi nyakperecek is előfordulnak római katonáknál.(*173) A minket különösképpen érdeklő korszakban gyakori kitüntetés vagy hivatali rangjelző volt a római katonák számára.(*174) Példaszerűen látható ez a még megbeszélendő bemutatások mellett a harcos szentek ábrázolásaiban, mint Szent Sergios és Szent Bacchus, akik egykor római katonák voltak és folyton nyakpereccel ábrázoltatnak.(*175)

Az a kérdés, hogy vajon a torokpántok általában illetve összességében az írott forrásokban leírt torquesnak minősített ékszerek és fölszerelési tárgyak inkább rómaiként vagy germánként értelmezendőek-e, ennélfogva okafogyott. Eltekintve attól, hogy egy interpretatív római-germán dualizmus a későantik valóságnak ellentmond (mindenekelőtt ezen befolyási területek átfedési tereiben), az egyértelmű válasz erre a kérdésre úgy kell hangozzon, hogy a torqueseket mind a római mind a barbár területeken használták. Nem elfelejtendő továbbá a nyakperecek jelentősége a perzsa-orientális területeken(*176) és az Ótestamentumban királyi jelvényként (*177) sem, ami ismét csak megtalálható a későantik képi ábrázolásokon.(*178) A nyakperecekről szóló közlések és a