Philipp von Rummel: Habitus barbarus. Kleidung und Repräsentation spätantiker Eliten im 4. und 5. Jahrhundert. Berlin u.a. 2007: de Gruyter. 120-128. o.

5.5 Julianus torques-szel való megkoronázása: egy germán rituálé?

Ammianus tudósít minket arról, hogy Julianust 360-ban Párizsban pajzsra emelést követően egy Maurus nevű draconarius torquesével koronázták meg, mivel Julianusnak nem volt megfelelő diadémje, ugyanakkor nem volt hajlandó asszonya valamely ékszerét, vagy egy ló illetve egy katona(*136) phaleráját a koronázáshoz használni engedni(*137). Egy sor tudós ezt a rituálét idegen képzetvilág részeként mutatja be, amit Julianus seregének germán katonái kényszerítettek volna az új császárra. Egyidejűleg az ebben az értelemben interpretált forrás a későantik nyakperecek germán magyarázatára is bizonyítéknak számított. Karl Hauck alapozta meg ezt a szemléletmódot a germán, mitologikus-vallásos képzetvilágra utalásával: a diadém helyett a katonák, akik Julianust a pajzsraemelésre is rábírták, először asszonyi ékszert, majd nyakperecet (amit a germán világban asszonyok is viseltek) követeltek, mivel ők állítólag ugyanabban a képzetvilágban éltek mint az óészaki Ynglingasaga alkotója. Imigyen állna Agni király arany nyakperece „Freya Brisingamenjével megfontolható kapcsolatban”(*138). Julianust tehát egy germán Istenség attribútumának tekinthető nyakpereccel ékítették volna föl. Hogy a torques etnikai jelentésének kérdéséhez közelebb kerülhessünk, három pontot kell megvizsgálni: először azt a föltételezést, hogy azok a katonák, akik Julianust augustusszá tették, nemrómai képzeletvilágban éltek, másodszor a germán hagyományvonalak jelentését szorosan a pajzsraemeléssel egybekötött torqueskoronázás esetében, harmadszor pedig azt a kérdést, hogy Julianus koronázásánál miért vitattak meg három másik javaslatot előtte, ha a nyakperec kezdettől fogva átgondolt diadémpótlékot képviselt.

A Julianus fölemelésénél jelen levő katonák Ammianus szerint a Petulantes-hez tartoztak, az auxilia palatina egyik alakulatához, amely a Celtae-vel együtt egy tekintélyes kettőscsapatot képezett és Dietrich Hoffmann szerint barbár eredetű volt.(*139) Számos másik tudóshoz hasonlóan Hoffmann abból indul ki, hogy a segédcsapatok a légiókkal ellentétben túlnyomórészt a birodalomban idegen, germán barbárok vagy germán laetusok [birodalomba telepített alávetett vagy behódolt barbárok – Theorista] közül szerveződtek volna(*140). Ez a föltételezés lényegesen hozzájárult a koronázási epizód germán értelmezéséhez. Mindazonáltal megoszlanak a táborok abban a kérdésben, hogy milyen arányokat képviseltek a birodalmi-római eredetű katonák ezekhez a barbár származásúakhoz képest az auxilia palatinában a 4. század második felében. Újabban mindenekelőtt Constantin Zuckerman, Hugh Elton és Martijn Nicasie emelt szót a germán újoncoknak a későantik-római seregben való befolyásának túlértékelése ellen.(*141) Nicasie erre vonatkozólag találóan jegyezte meg, hogy „egy része, talán jelentős része ezeknek a katonáknak idegen eredetű lehetett, de semmi sem késztet arra a következtetésre, hogy ezek a katonák többé ne római módra fölszerelt, római katonaként kiképzett, római tisztek vezetése alatt álló katonák lettek volna és hogy ne küzdöttek volna többé római katonákként.”(*142) Julianus koronázására vonatkozólag ehhez járul még, hogy a ceremónián jelen lévő petulánsok éppenséggel gallok voltak (*143) és a Maurus nevű hastatus, aki Julianusnak a nyakperecét fölajánlotta nem azok közé a katonák közé tartozott, akiket a nevük alapján germánnak minősíthetnénk.

Hogy Julianus pajzsraemelése(*144) más hagyományelemekkel közösen, mint mondjuk