Az ibér civilizáció kifejlődését a Mediterráneum történelmi keretei között kell elképzelni, az szorosan összefüggött a mediterrán civilizációk általános fejlődési trendjeivel.

 

A Mediterráneumban általában keletről nyugat felé történt a technológiai, kulturális és társadalmi innovációk terjedése.

 

Ezt a folyamatot a barbár "tengeri népek" inváziói Kr.e. 1.300-1.100 körül néhány évszázadra megszakították, de Kr.e. 800 körül véget ért az ún. "sötét kor" és új lendületet vett a keleti Mediterráneumban a civilizációk fejlődése, ill. a civilizációs ismeretek és technológiák nyugat felé való terjesztése.

A görögök és a karthágói punok voltak ennek a nyugati irányú civilizáció-terjesztésnek a fő élharcosai.

Kr.e. VIII. században kezdődött a görög gyarmatosítás, Kr.e. 753-ban alapították a latinok és a szabinok Rómát, Kr.e. 814 körül a föníciaiak Karthagot, amely a később kialakuló nyugati pun birodalom fővárosa lett.

 

A punok a Kr.e. VIII. században már nagy valószínűséggel elérték Ibéria keleti partvidékét és nem sokkal később a görögök is.

Az ibér kultúra fejlődése a keletről érkezett innovációknak köszönhetően új lendületet vett.

 

A spanyol régészek az ibér kultúrának a klasszikus virágkorát a Kr.e. VI. - Kr.e. III. századra teszik, a Kr.e. II. század már a római hódítás kora.

Az ibér kultúrának ebben a klasszikus korszakában már kimutatható az urbanizáció, a falakkal körülvett városias települések, a viszonylag fejlett mezőgazdaság, kézműipar és kereskedelem, kapcsolatok a Mediterráneum keletebbi részeivel. Jól megfogható a képzőművészetek megjelenése (szobrászat, festészet), ill. az írás. Kimutatható az ibér társadalmak tagolódása, az arisztokrácia kiemelkedése, ill. a katonáskodó rétegek megjelenése (spanyol guerreros - harcosok).