mivvann Creative Commons License 2015.04.28 0 0 524

Valahogy érzek némi különbséget a kunok munkához való viszonya és az általad pátyolgatottak munkához való viszonya között...

 

Biztos?  Mert se a magyar se a környező országok történelmében nem igazan arról híresek: 

 

"A kunok tehát három ellenséggel - mongol, orosz, magyar - kerültek különböző módon szembe, ami természetszerűen etnikai le-gyengülésüket, szétmorzsolódásukat, beolvadásukat sürgette."

 

(Korai magyar történeti lexikon : 9–14. század. Főszerk. Kristó Gyula. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1994)

 

IV. Béla az 1239-ben Kötöny kun fejedelem vezetésével Magyarországra költözött kb. 40.000 kunt a Duna-Tisza közén telepítette le, akiket a tatárok és a főurak elleni harcban akart felhasználni. Beilleszkedésük nem volt zökkenőmentes: a lakosság gyűlölettel és félelemmel tekintett rájuk a korábbi betörések miatt, a főurak pedig eleve ellenségesen fogadták őket, tudván, mire kívánja a király felhasználni őket. Azt híresztelték róluk, hogy tatár kémek, és ha a tatárok támadnak, úgy a kunok őket fogják támogatni. Az egyház a pogány szokások miatt neheztelt, mivel egyhamar nem tértek át a keresztény hitre. A kunok nomád életmódjuk révén nem ismerték a földművelést, ezért szerte kóborolva megkárosították a vetést és a köznépet is fosztogatták, ezért rövidesen összetűzések kezdődtek a magyarok és a kunok között.

 

1240. december 6-án a tatárok bevették Kijevet. IV. Béla ekkor nekikezdett az ország háborús haderejének megszervezéséhez, és hadseregében közel 10 ezer kun harcosra számíthatott, ám a magyar főurak a Pest alatti táborban 1241. március 17-én megölték Kötönyt. A kunok ezután útjukban pusztítva, déli irányban kivonultak az országból, és messze kikerülték a támadó mongol sereget, tehát ekkor sem kínálkoztak fel nekik szövetségesként a magyaroktól elszenvedett hatalmas sérelem ellenére sem. IV. Béla Muhinál április 11-én-ben vereséget szenvedett a tatároktól, akik egy éves pusztítás és öldöklés után 1242 márciusában visszavonultak keletre. A dalmáciai Trau várába menekült  király visszatért az ország belsejébe, és 1243-ban visszahívta a kunokat, akiket másodszor és véglegesen letelepített Magyarországon.

 

A kunok nemzetségei a Duna–Tisza közén, Fejér megye dunántúli részén a Mezőföldön, a Tisza és Körös között, a Körös–Maros közén és a Temesközben telepedtek meg. Beilleszkedésüket további feszültségek kísérték, főleg Kun László idejében, aki rendkívül odaadó volt irántuk, ám bizonyos politikai okok miatt gyakran fel kellett ellenük lépjen. A kun harcosok hűen szolgálták a magyar sereget, legismertebb haditettük az 1278-as dürnkruti csatában történt, ahol ügyes manőverekkel, pusztító nyílzáporokkal, bátor és merész támadásokkal járultak hozzá a cseh-német-lengyel sereg szétveréséhez. Az egyház végül felszólította a királyt a kunok végleges megregulázására, amiért a kunok fellázadtak, és ezért László kénytelen volt sereggel vonulni ellenük: a hód-tavi csata (1280/1282) során vereséget szenvedtek, ám jórészük továbbra sem állt kötélnek, ehelyett a temesközi és körös-marosi szállásterületeket kun lakóik kiürítették, és visszatértek Havasalföldre.

Előzmény: AeNau (511)