A baszk nyelvterület korabeli kiterjedése bizonytalan. Egyes kutatók - főként toponímiai (helynévi) adatokra támaszkodva - úgy vélik, hogy a római hódítás előtt a baszk nyelvterület kiterjedése jóval nagyobb volt, mint manapság. Főként kelet-nyugati irányban gondolják jóval nagyobbnak. 

Keleti irányban pl. egészen Andorra környékéig, nyugaton pedig Cantabria keleti részét is beleértik.

 

A baszkok  - és a kantáberek - hosszú ideig ellenszegültek a romanizációnak.

A korabeli baszk területeken azonban részben szintén lezajlott a romanizáció, főként a városokban és az alacsonyabban fekvő területeken. Korábban pl. - egyes kutatók szerint - a mai Navarra régió egész területe, ill. Aragónia régió északi része is baszk terület volt, de azok lassan, fokozatosan romanizálódtak.

A Nyugati-Pireneusok magasabban fekvő részein azonban mindmáig fennmaradt a baszk (euskara) nyelv, azonban abban számottevő, jól kimutatható latin szubsztrátum van.

 

Egyes spanyol nyelvészek szerint a korabeli baszk területeket baszk-latin kétnyelvűség jellemezte a későrómai korban.

A baszk népesség a vulgáris latint nyelvtani és kiejtési hibákkal sajátította el és azt a saját nyelvének hangkészletéhez igazította.

Ezek a spanyol nyelvészek úgy vélik, hogy az ős-spanyol kialakulására a baszk nyelv fonetikája is hatással volt.

 

Pl. a spanyolra jellemző f>h hangváltozást sokan baszk hatással magyarázzák (vesd össze: latin fabulare, spanyol hablar, de asztúriai fablar, portugál falar vagy latin farina, spanyol harina. De a spanyolban sem lett minden latin f-ből h, vesd össze latin fons, spanyol fuente, portugál fonte).