Radnai István

Erdőbe csalt csalóka évszak

zord fákat torz elágazással
gyökerek sekély karmait
a szél s a tél csizmája kitaposta
erdőm s erőm fenyője mind halott

ahogy a negyven évem felettem
átrobog és én visszanézek
rühes bozót és kóbor ebek piszka
mindent takar ami volt és tiszta

mit is mondjak fűrészpor és
forgács ami erdőt formál
s a repedtsarkú földön fű
sem gyalogol hanyagol

az ösvényről esők és hó
leve lemarta már a murvát
árva keréknyomok durva mintázata
alatt kipállott a szikla

bóklászok a kései nyár rajtam
feledte melegét s az erdő ritka
árnya alatt öregségem titka
felfedetlen marad köszönök

a szemközt jövőnek a jövőnek
hiszen fiatalabb mind

mint mint mint