Az utóbbi időben érdekes fejlemények zajlanak az ókori/klasszikus hadtörténet területén is. A triérészekre alapozott hadiflották megjelenését már a 6. század végére teszik újabban, ami azt is jelenti, hogy a görög-perzsa háborúk idején már általános kellett legyen a városállamokban a használatuk. Emiatt a Themisztoklésznek tulajdonított athéni flottaépítési projekt is egyszerűen csak a meglévő hajók számának a megkettőzéseként, nem pedig az új típusú flotta megteremtéseként értelmezendő.

Ennek alátámasztásul a finanszírozás intézményrendszerének korai nyomai (Eritrea Kr. e. 525 körül), valamint az szolgál, hogy a beszámolók tendenciózussága ellenére az is nyilvánvalónak látszik, hogy a legkisebb városállamok is szinte csak triérészeket küldtek a perzsák elleni közös haderőbe. Sőt a perzsák Egyiptom elleni hadjáratuk alkalmával talán még elő is mozdították a hozzájuk tartozó kis-ázsiai görög városállamokban a triérészek bevezetését.

A flotta fönntartása olyan hadügyi finanszírozási modellt teremtett, amelyen (részben vele párhuzamosan) aztán a szárazföldi zsoldoskodás is megszerveződhetett. A Kr. e. 6-4. század között fokozatosan kialakítva a hellénekre oly jellemző professzionalizálódó katonáskodó társadalmat. Az állandó háborúk a görög poliszvilág természeti állapotát exportálták azután mindenfelé. Hellén zsoldosok mindenütt fölbukkannak a Mediterráneumban. Természetesen a legnagyobb foglalkoztató a perzsa nagykirály lett, aki tízezerszám alkalmazta őket az 5. század végétől, de a decentralizálódó birodalomban a nyugati (kis-ázsiai) perzsa helytartók önállóan is jelentős számban fogadtak zsoldjukba háborúikhoz hellén hoplitákat. Így lett Perzsia aranya és ezüstje a hellének béklyója. Ami nem ment fegyverrel, azt elérték dareikoszokkal. Nem véletlen, hogy a "perzsa íjász" legyőzte a hellén hoplitát.