Törölt nick Creative Commons License 2015.03.24 0 1 148

Nem feltétlenül kell a keletre szakadt hunokkal példálózni.
A cca. 870-ben keletkezett Conversio Bagoariorum et Carantanorum a Kárpát-medencében élő magyarokat egyáltalán nem avar, ellenben (nagyon helyesen) hun népnévvel illeti, nagy vonalakban összefoglalja az itteni történelmüket, és a mű hosszához mérten igencsak nagy terjedelemben foglalkozik velük (velünk).
Mindez több mint 20 évvel a 19.sz-ban kitalált történelemszemléleti prekoncepció, a "honfoglalás" időpontját megelőzően.
Tehát a primer forrás ismer hunokat (és nem avarokat) a KM-ben 870-ben, teljesen sarlatán megállapítás tehát, hogy a H betűt a franciák találták ki, vagy hogy a hun-magyar kontinuitás ötlete Kézaitól származna. Ez a kontinuitás, (legalábbis genetikai vonalon) igazoltnak tekinthető, hiszen a mai népesség zöme a 870-ben is itt élt népesség leszármazottja (értsd, akiket ez a primer forrás hunnak nevez).

Semmi gond nincs tehát azzal, hogy a hunok igenis a magyarok rokonai, mégpedig vér szerinti rokonai.

Előzmény: altercator (145)