Első reggel

 

Kivérzi szívéből a reggelt

szemében jégüveg cserép

az éji jaj hajába markol

szilánkot tör a kőütés –

a partra lépve felkiáltott

a Hold homálya feldereng

az éjben szerzett önuralma

a reggelt várva megremeg –

 

Felállt a szürke pirkadatban

nem látta még az új csodát

szivárványt lát a kelő Nappal –

felsírt de nem tudta okát –

Felnéz a pillanatnyi csendben

arcán öröm és döbbenet

az idők magja lám kihajtott

létét Ádámként kezdi meg –

 

Fejét lehajtva földre lépett

szívébe tolult az ige

hangot hall lelkében motozva:

Tied lehet Fiam – Tied!

Ím! leborult a kelő napban

új életét üdvözölte -

fák virágok Hold és csillagok –

mennyi szép tolong körötte?

 

Evoé Héliosz! Evoé –

kiáltott és még halkan ezt:

Enyém a szerelmes születés:

Teremtőm! Légy érte áldott!