Ehhez kapcsolódva jutott eszembe, mint példa:
Azt soha nem értettem hogy miért érzi úgy általában 3-ból minimum 1 túrázó hogy mikor szóba elegyedik egy másik turistával akkor a második mondat után mindenképpen közölnie kell valamilyen formában hogy ő mekkora nagy májer, miket teljesített már és milyen sokat is tud menni egy nap alatt, és úgy általában érezd úgy hogy nálad mindenképpen tapasztaltabb profival futottál össze.
És essél is hasra ha lehetséges! :-)
Fel a Csóványosra túra után a Kisinóci turistaházban összefutottunk két hölggyel és egy sráccal, kiderült hogy ők is Nógrádról jöttek a kéken...
- Jó kis túra volt ez, éppen elég is -mondom én.
-Ja, egy sétának megtette, nem akartunk most tovább menni Nagymarosig- jött a válasz.
Innen indítottuk a társalgást, majd hamar kiderült hogy 40 kilométereket szoktak menni, már majdnem megvan a kék kör stb, 55 km volt a cúcs (amire a szimpatikusabb lány kissé szarkasztikusan meg is jegyezte hogy azt inkább hagyjuk is hogy mennyire volt élvezhető a 35 fokban nyáron)
Majd mikor kiderült hogy mi is láttuk már a kék jeleket párszor és konkrétumok is szóba kerültek akkor jött a pofára esés:
Negyven+ kilométeres barátainknak halvány segéd-fogalma nem volt hogy hol van Makkoshotyka, (Vilma néniről lett volna szó egyébként), sőt még azt sem tudták hogy az bizony OKT, valahová a Dél-Dunántúlra tették saccra...
Másik:
Idősebb túrázó a Mátrában, hazai pályán, mindegy mit mondasz ő tud jobbat és szebbet.
Mondom neki hogy azért ez a kéktúra egyik legszebb része, szerintem.
Ááááá, nem, neki nagyon tetszett arra Sümeg körül, az nagyon szép.
Jól van mondom, tudom, nem rossz az sem, de azért messze nincsen olyan az a vidék mint a Mátra, Káld, Hosszúpereszteg, Kisvásárhely, azért mégiscsak sík vidékek...
Igen, igen, tudom ezeket is ismerem, ezek a Dél-dunántúlon vannak, na az még szebb mint a kéktúra!
...
Totális csőd, innen még vitát indítani sem érdemes.
Hagyjuk is ezt, gondoltam magamban.
És ez csak két példa, biztosan mindenkinek volt már hasonló élménye, mikor szeretne valakivel jót beszélgetni a közös hobbiról (túrázás) és helyette jön egy kis arcoskodás.