Beérek, 6 óra még sötét van és hideg. A vonat ma időbe jött ez már egy jó pont.

 

Végre a megszokott állomáson és nem valami Isten háta mögötti omladozó szennytelepen helyettesítés.

Az autóink éppen kint vannak. Az egyik egy jól ismert alkoholistát próbál ellátni (aki vélhetőleg majd feljelenti, hogy aztán szaftos riportot forgathassanak az esetről) míg a másik épp szülést vezet le, miután sikeresen újraélesztett egy 70 éves embert. Belépek, a váltás már bent van, fáradt és roppant dühös arcok mindenütt. Figyelik a tv-s nyilatkozatot és a fejüket csóválják, - már megint a képünkbe hazudnak, a szóvivő a szájából minden olyan jól hangzik, a betanult szöveg szerint minden a legnagyobb rendben.

 

Pali tudja bár, de nem említi, hogy a EÜ összeomlásának határára érkeztünk, és az elégedetlenség hamarosan olyan gejzírként fog a felszínre törni, ami sajnos nem csak a vezetőket fogja elsodorni, de rengeteg civil életébe fog kerülni! Azt sem mondja, hogy az OMSZ igyekszik szerződésekkel bevédeni magát, hogy a látszatot fenntartsa. Fiktív képzések, és talán az előre megtervezett csődbe vezető használhatatlan méregdrága IFT rendszer megjelenése (angol Inteligens Fedélzeti zöldséges logisztikai Terminál) ... mind-mind erre mutat - szegény, nem mondhatja.

 

Az sem, hogy a vezetők milyen büszkék arra, hogy évek óta nem kértünk és nem is kaptunk béremelést, pedig egy átlag sormunkás egy normális mutinál, műszakos pótlékokkal már nettó 200 körül keres.

 

A mi nettó 100-unk, a túlórákkal, a felmerülő veszélyekkel és roppant felelősséggel együtt is szánalmasan alulfizetett. A jól fizetett vezetőink 0%- motiváció, 100% fenyegetés elvét tekintve még árnyaltabb a kép.

 

A jelenlegi piaci viszonyokhoz mérten a nettó 270 lenne az-az alsó és megérdemelt határ, ami bár az EU-s átlag fizetések töredékét jelentené ápolói munkakörben, mégis megélhetést biztosíthatna számunkra!

 

Helyette visszautasítjuk azt az 500ft paraszolvenciát az egyébként is agyonadóztatott betegektől, akik végső reményükben ugyan jobb ellátást várnak tőlünk, miközben megremeg a kezünkben a tű, mikor fáradtan arra gondolunk, hogy egy rozsdás ócskavassal zötyögünk a kátyúkon egy kórháznak csúfolt omladozó romhalmazba, ahol várhatóan inkább romlani fog az állapotuk a holtfáradt alulfizetett ápolók, és a betegtől irtózó orvosok (tisztelet az 1% kivételnek) között.