A városházi panorámáról a történelmi hűség kedvéért el kell mondanom, hogy az volt az egyetlen kép, amiért pénzt kaptam. A dolognak az a története, hogy már két éve dolgoztam azon a képen, akkor még filmre fényképeztem (bár már megvolt az első digitális gépem is). Annak a képnek a fizikai előállítása messze meghaladta a lehetőségeimet, ezért profihoz fordultam vele. Kilenc képkockából, egy olyan számítógépen fűzték össze a szeleteket, amilyenről akkor nem is álmodhattam (azóta se...), az a cég végezte a munkát, akik többek közt a Szépművészeti Múzeumnak is dolgoztak. Sok óra szakipari munkát kellett kifizetnem a digitális állomány előállításáért. A nyomtatás és keretezés ugyancsak nem az én kategóriámba esett. A végeredmény három és fél méter széles kép, amit három részbe vágva tudtak keretezni svéd keretbe, speciális kasírozással, és a végén egy matt, UV-álló védőfóliával látták el. Annyi pénzembe került, amennyit nem engedhettem meg magamnak, mégsem tudtam megállni, hogy elkészíttessem, annyira izgatott a téma. A Péter-Pál napon nagyra becsült fórumtársam rendezte az egyébként teljesen más technikával, saját kézimunkámmal előállított képeimből készült kiállítást, ő beszélt rá, hogy állítsuk ki a panorámát is. Egy másik fórumtársunk meglátta, és azt mondta, hogy ennek a Városházán a helye. Végül a képviselők többsége nem tartotta indokoltnak, hogy a Városháza ilyenre költsön, így az akkori SZDSZ frakció képviselői adták össze a fizikai előállítás, vagyis a digitalizálás, a bérmunkában készült digitális feldolgozás és a keretezés árát, így a kép az ő ajándékuk. Részemről ajándéknak legfeljebb a saját munkám és a lelkesedésem tekinthető, mert azért nem kértem semmit.

Később azt a keretezési technikát (az UV védőréteg kivételével) magam is megtanultam, eddigi legnagyobb, fiammal közös kiállításom közel félmillió forintot és elképzelhetetlenül sok munkát emésztett fel. Ott már csak a nyersanyagokat vásároltam, a munkát családon belül oldottuk meg. Feleségemtől és néhány fórumtárstól kaptam segítséget. A kiállítás két napig volt látható, a kedvéért egy egész pincét drapériával húztunk be, és egyedi világítórendszert terveztünk és készítettünk a pincébe - a villanyszerelés befejezésében is egy fórumtárs segített két keze munkájával. Később, mikor kis híján hajléktalan lettem, hiába házaltam ezzel az anyaggal, nem volt rá kereslet. Azóta nem publikáltam városfotókat, viszont barátaim rendezvényein - amikor az erőm engedte - igyekeztem a történteket és a személyeket jól visszaadó sorozatokat készíteni, ezt egyfajta önkéntes szolgálatnak tekintettem. Na ennek van most vége. Annyira felháborít a törvény, ami statáriummal fenyegeti nem a képek felhasználását, hanem már azok elkattintását is, hogy valahogy muszáj tiltakoznom ellene, én így tudok. (Tudom, ettől most jól összecsinálják magukat ott fent, ahol az ilyen törvényeket gyártják...)