század utolsó évtizedének kezdetére elérte a Száva és a Dráva völgyének felső szakaszait. A források említései és a helynevek alátámasztják, hogy az új bevándorlók közt horvátok és dudlebek kis csoportjai is megtalálhatók voltak, de az avarokkal is, akiknek az uralma alatt az alpesi szlávok akkoriban éltek, komolyan számolni kell.⁶ A politikai-etnikai csoportok között, melyek mozgásai a kelet-alpesi térséget a nagy 10. században kezdődő középkori kolonizáció előtt jellemzik, egy bolgár csoportot kell még megneveznünk, akik 630-ban Pannoniából Bajorországba menekültek, ahol egyfajta Szent Bertalan-éj módjára megtizedelték őket, hogy ezt követően a karintiai szlávoknál leljenek menedékre. Egy generációnyi ideig maradtak ott – mígnem a langobard Itáliába vonultak tovább, Benevento felé.⁷

Most fölmerül a kérdés, hogy mely jellemzők utalnak a települési területekre, s a Keleti-Alpok mely területeit szállta meg először a kora középkori kolonizációja során az új szláv népesség. Az alapos kutatásokból⁸ az következik, hogy a völgyekben lévő helyek voltak a legrégebbi szláv kolonizációs területek az Alpokban és a magashegyi tájakon. Ez különösen igaz a Soča (Isonzo) völgyére, ahol a régebbi szláv kolonizáció mélyen a Bovec (Flisch)-medencébe ért, de még inkább a felső-karintiai és kelet-tiroli folyóvölgyekre. Az Isel-, Lieser-, Malta- és Möll-folyóvölgyekben a szláv kolonizáció mélyen az Alpokba hatolt, s a legtávolabbi szláv nevű települések a Magas-Tauern alatt egészen 1300 méteres magasságig érnek. Azon a Dráva-völgyön keresztül jutottak el a telepesek ezekhez az alpesi völgyekhez, amit Lienzig és még tovább a Puster-völgyig szlávok laktak be. Nem szükséges különösebben kihangsúlyozni, hogy a legerőteljesebb szláv betelepedés a Zollfeld és a Klagenfurti-medence körüli közép-karintiai domb- és hegyvidéket, továbbá a Wörthi-tó környékét érintette, ahonnét északnak a felső Mura-völgy irányába terjeszkedtek. Felső-Krajnában az Alpokat mindenekelőtt a bledi (Veldes) és a bohinji (Wochein) zugok benépesítése révén érték el, valamint a Kokra (Kanker) és a Tržiška Bistrica (Neumarkt-Feistritz) melletti sávokon.

Az alpesi völgyek szláv kolonizációjának egy második jelentős karakterisztikuma abban rejlik, hogy az olyan területeket foglalt magába, melyeken már korábbi korszakokban megtelepedtek az emberek. Ebben a tekintetben szoros kontinuitás állapítható meg az antik településtér, ami már a Hallstatt-időszakban döntően kialakult, és a kora középkori településtér között. Más szavakkal, a szláv telepesek olyan vidékekre telepedtek, melyeket már művelés alá fogtak korábban. Másrészről viszont az is megállapítható, hogy ennek az egységes kultúrtájnak a szerkezete erősen különbözik attól, amilyennek ez az antikvitásban és a kora középkorban mutatkozik. A településtér folytonossága együtt jár itt az életmód diszkontinuitásával.⁹ A későantikvitás 4-6. század közti kelet-alpesi településképe jellegzetes magaslati erődöket mutat, melyek az Alpokban is igazolhatók. A bizonytalanság és veszélyeztetettség, melynek a kelet-alpesi terület a későantikvitásban ki volt téve, azzal a következménnyel járt, hogy a települések a benépesített völgyekből és átjáró területekről az eddig gyengén belakott és a jelentős útvonalaktól távolabbi területekre tevődött át. Régészeti leletek bizonyítékokat szolgáltatnak arra, hogy a legtöbb magaslati erődítményben az élet megszűnt a 6. század végére.¹⁰ A településtér strukturális különbségeit ugyancsak megerősítik a régészeti leletek, melyek az antikvitás idején lényegesen