„Megérkeztek a yen-ták (heftaliták) királyságába. Mikor odaérkeztek s megtelepedtek, csak nagy pusztaságokat (találtak) és nagyon szórványos lakosságot. Senki nem akadt, aki számukra enni- és innivalót készítsen. Ekkor Jinagupta felhagyott a védelem szoros megfigyelésével; minden erejével azon volt, hogy (urai szükségleteiről) gondoskodjon, és több alkalommal váratlan nehézségeken küzdötte át magát, annak a segítségnek köszönhetően, melyet titokzatos módon valami természetfeletti erő adott neki, s szerencséjére megmenekült a természeti csapások és az erőszak elől.” Jinagupta sokszor kifejezetten homályos leírásából tehát az derül ki (?), hogy az egykor virágzó Heftalita Birodalmat ebben az évben súlyos csapások érhették, a földek pusztasággá váltak, a szórványos lakosság még élelemmel sem tudta ellátni az utazókat.

555-ben, két évvel az avarok bizánci követjárása előtt siralmas állapotban találta tehát a heftalita vidékeket Jimagupta, s inkább természeti csapásokról beszél, mintsem háborús pusztításról.

Ál-Zakariás mütilénéi püspök Egyháztörténetének szír nyelvű átdolgozása szerint az avarok és a heftaliták a Kaukázustól délre, fegyverforgatásból éltek. Ez az 555-re keltezett leírás a heftalitákat kétféle görögös néven, abdélnak és eftalitának is említi: "a szelíd lelkű Jusztiniánosz uralmának huszonnyolcadik ... éve ... A hunok közé tartoznak, és a kapukon belül vannak: būrgārē, külön nyelvvel bíró pogány és barbár nemzet, több városa van; allānājē, ezeknek öt városuk van; a Ddw népéhez tartozók, ezek hegyek között laknak, és erődeik vannak; ūngūr, sátorlakó nép; ūġār, sāber, būrgar, kūrtargar, ābār, kāser, dīrmar, sarūrgūr, bāġarsīq, kūlas, abdel, eftalīt, ez a tizenhárom, sátrak alatt lakó, a jószág, a halak és vadállatok húsából, valamint fegyverekből élő nemzet".