A tél ígérete

 

Már fázik a szántás ázott földeken,

Kopár az erdő és halott a rét –

Szendereg szívemen a szürkeség,

Ahogy átüt az alkony a fényeken.

 

A tó fölött kacsákat hajt a felhő -

Haza siet mind a vízre szállva -

A parti nádas biztos otthonába,

Hol várja őket a mocsaras fertő –

 

Milyen félelmetes, itt a puszta lét?

Szívszorító a didergő élet –

Nyoma sincs a nyár ígéretének –

Mikor rablóként fenyeget a sötét:

 

A Teremtésből, elköltözött Isten –

És most elárvult idegen az ember.