Kedvenc ilyen élményem:

 

 Békésen bandukolok Jásd felé, alig egy km-re a Római Fürdőtől, ahol nyüzsögtek a turisták. Jön velem szembe 4 középkorú kéktúrázó, vezetőjük egy 50 körüli fazon tiszta stressz, látszik rajta. Előbb a patakátkelés után érdeklődik hadarva ( elmondtam, de tök mindegy volt, tudtam hogy úgy is vizesek lesznek) aztán meg szintén hadarva mondja hogy sietnek, mert VADÁSZAT van ám, meg minden, ki is van ám írva, én nem olvastam? 

Mondom neki, hogy nem, de pont le is sz...m. 

Húú, hát ezt hogy lehet így? 

Mondom neki hogy kéktúrázni meg hogy lehet így hogy mindentől be van csinálva, siet, sík ideg, ennek így mi értelme van? 

 

(egyébként egész délután sötétedésig egy lövés sem dördült, de kéktúrázó emberünk ennek tudatában végigparázta a Bakony egyik legszebb részét.)

 

 Nem kell mindig mindenről tudni, mert akkor ki van herélve az egész.

Hol maradnak az élmények, amik akkor a legemlékezetesebbek mikor volt bennük egy kis izgalom, váratlan szituáció, kaland?

 

 

Normális esetben, ha tényleg van valami akkor meg szólnak. Tereltek már minket is le tök normális vadászok a Bél-kőről, úgy hogy utánunk jöttek terepjáróval a turistaösvényen, de utána nem sokkal már lőttek is. Udvariasak és normálisak voltak.