Kicsit offtopic, de csak kicsit, úgyhogy hét forgalommentes nap után talán belefér. :-)
Érdekes, hogy míg az új menetrendben a 45-ös vonalon, a dícséretesen gyakorlatilag duplájára növő vonat mennyiség mellett talán egy pici negatívumként, a vonatok menetrend szerint nem állnak meg már sem Belsőbárándon, sem Aba-Sárkeresztúron, addig a fehérvári átépítés miatt kiadott vágányzári menetrend szerint a vonatpótló buszok megállnak mindkét helyen:
2014-12-14-től
2015-02-15-ig Székesfehérvár – Sárbogárd között vonatpótló autóbuszok közlekednek a hirdetményen jelzettek szerint.
(Lehet, hogy majd nyomás közbeni változásként kijön, hogy a vonatok is megállnak?)
Különben amikor legutóbb, másfél hete, egy pénteki napon utaztam a 38414-gyel, egzaktul negyed házas volt a Bz. (Minden négyesben egy ember ült, leszámítva az egyiket, ahol ketten, de ez pontosan kompenzálja azt a négyest, ahol a jegyvizsgáló ült szólóban.) Ketten leszálltak Belsőbárándon, ketten pedig fel Aba-Sárkeresztúron, így ezeken a helyeken is volt (minimális) forgalom, a negyedház pedig megmaradt Sárbogárdig. (Ja, és persze az utasok túlnyomó többsége továbbutazott Pécs, illetve Baja felé.)