Afrikaans8 Creative Commons License 2014.12.01 0 0 470

Vadas András - Rácz Lajos

Éghajlati változások a Kárpát-medencében a középkor idején

PDF

 

 

A 3. század dereka óta feltételezett, hideg telek dominanciáját a 8. és a 9. század fordulóján lehetséges, hogy melegedés szakította félbe, és a téli időjárás enyhébbé válása tartósnak bizonyulhatott. Kern Zoltán bihari jégmagvizsgálatai szerint a 9. század első felének telei voltak a legenyhébbek az utóbbi kétezer esztendőben, a hőmérséklet-növekedés értéke elérte a 1,5 °C-ot a megelőző periódushoz képest. Az enyhülés intenzitása később csökkent, de a jobbára enyhe téli időjárás az Alföld keleti peremén, s feltételezhetően az egész Kárpát-medencében kitarthatott a 12. század közepéig. A 12. század végén ugyan egy kisebb hideg periódus szakíthatta meg az enyhébb telek dominanciáját, a 13. század első fele az utóbbi ezer esztendő egyik legenyhébb téli hőmérsékleti átlagát produkálta. Az 1300-as évek első felének pozitív téli anomáliáit tartósnak bizonyuló téli lehűlés zárta le. Igen hasonló eredményekre jutott a – már több helyen említett – Sümegi Pál vezette kutatás, mely enyhe téli időjárást feltételez az Északi-középhegység területén a 7. század végétől egészen a 13. századig. Ugyan egy kisebb hideg periódus jelentkezett 1100 körül, mégis szignifikánsan magasabb téli hőmérsékletekkel számolhatunk ezen a területen is, a kis jégkorszak markáns lehűléséhez képest.

 

Az oxigénizotópos jégmagvizsgálatok és Ionel Popa és Kern Zoltán dendroklimatológiai rekonstrukcióinak eredményei alapján a középkori meleg időszak hozzávetőlegesen 800 és 1250 közé datálható. Az utolsó karakteresen enyhe telek az 1220 és 1240 közötti időszakban uralták a Kárpát-medence téli időjárását, ám feltételezhető, hogy a 9. század első felében előfordultak ennél is enyhébb telek.