Tegnap esedékes volt a színházi premierre szóló bérletem. Vesztett éden címmel lett volna egy előadás. A plakát képéből ítélve, Madách Imréről szólt. Erre felkészülve érkeztem a művelődési házba, de rögtön gyanús lett, hogy a színpad helyett a kisteremben gyűltek össze a nézők. Azért nagyon meglepődtem, amikor Nádas György jelent meg a színpadon, és közölte, hogy az eredeti darab elmarad, őt és a fiát, aki színész lett, és a Turay Ida színházban dolgozik, felkérték a beugrásra.

Lehet, hogy csak azért, mert nem erre készültem, de azt éreztem, hogy az elmondott viccei és történetei a másodlagos frissességű kategóriába tartoztak. Időnként csak kötelességérzetből nevettem, de olyan is volt, hogy csak a szám húztam el, de nem mosolyra. Aztán azért belejöttek, mert amikor a fiával együtt léptek fel, egész szellemes volt, például az, amikor a fiú magyarázta az apjának,m miért vírusos a gépe. Végül is, nem csalódtam nagyot, hiszen volt előadás, és Nádas Györgynek is volt annyi színpadi érzéke, hogy a műsort az apja egyik slágerével fejezze be, így aztán egész nap azt dudorásztam. Azt is belátom, hogy hevenyészve összedobni egy műsort csöppet sem könnyű.