kitadimanta Creative Commons License 2014.11.12 0 0 190

„De igen, ott van, hiszen rögtön az elején két külön istenről beszélsz.”

Az természetes, hisz az volt a bizonyítás tárgya.

 

„Az, hogy a Tórából idéz a Sátán ellenében, már önmagában jelzi, hogy ő azt a parancsot legitimnek, az Úrtól származónak tekinti, aki az Ő Atyja.”

Nem az a gond, hogy Jézus honnan idéz, attól semmi nem lesz legitim, hanem a megfogalmazás a lényeg, amelyik meghatározza a szöveg tartalmát, ebben az esetben azt, hogy a Sátán Istene nem azonos Jézus Istenével, mert ha azonos lenne, azaz közös, akkor úgy fogalmazott volna, hogy a mi Istenünk, s nem úgy, hogy a te Istended.

Gondolj bele: Ha azt mondom, hogy ez az ezres a TE pénzed, akkor senkiben nem merül fel, hogy az kettőnké. Ellenben, ha azt mondom, hogy ez az ezres a MI pénzünk, akkor semmi kétség nincs afelől, hogy ez az ezres kettőnké.

 

„Azt én soha egy percig nem vitattam, hogy a farizeusok istenképe nem azonos Jézuséval. De ez nem két istent bizonyít, csak két képet.”

Azt hiszem ebben egyet is értettünk.

De mint utaltam rá az előző hsz-ben, a Biblia minden Istenképet önálló Istenként kezel, s még véletlenül sem követi  a Te elgondolásod nevezetesen, hogy minden más néven nevezett Isten egy és ugyan az. Ellenkezőleg, az egyetlen Isten Jahve, Rajta kívül nincsen más.

 

„Olvass vissza. Egy "ha...akkor..." feltételt tartalmazó mondattal zártad, és egy harmadik isten megjelenését helyezted kilátásba. Nem kérdés volt.”

Jahvéra a 2. pontban kérdeztem rá, a harmadikban meg feltételeztem egy, a második pontban feltett kérdésre adott választ: Hogy HA kizárjuk…

Egyébként lehet olyan változat is, amelyikben nem zárjuk ki, ebben az esetben Jahve az Úr a Sátán Istene.

De ekkor is két Isten(kép) rajzolódik ki a Bibliában.

 

„Nem indokoltad, miért zárod ki az Atyát, csak kizártad.”

Gondoltam a szövegértésen nem kell vitatkozni, a magyar nyelv szabályai egyértelműek mindkettőnk részére.

Valamint Jézus nem fogja az Atyát Sátán Isteneként megjeleníteni. Ez ugyanis szerintem nem túl hízelgő jelző….

(Azzal együtt, hogy a Sátán Istene is valójában ugyan az az Isten….- mielőtt ezt is szóvá tennéd….)

 

„És? Ez a parancs. És aki nem teljesíti, az gyűlöli. Tehát lehet (van is) ilyen.”

Ezt Te sem gondoltd végig…

Egy (vagy több) parancs nem teljesítése még nem jelenti feltétlenül a parancs-adó gyűlöletét.

Nem tudom elfogadni, hogy a farizeusok gyűlölték volna Jahvét, erre semmilyen bizonyítékot nem lehet találni.

 

„Tisztázzuk: te eddig azt állítottad, hogy a Bibliában két külön isten jelenik meg, Jahve és az Atya. Én azt állítom: a kettő ugyanaz, csak a farizeusok istenképe torz. Nem a Bibliáé, a farizeusoké. Mert az írásokat ismerik, de magát Istent, Jahvét, az Atyát - nem. Ezt mondja nekik Jézus, és nem azt, hogy a ti Jahvétok hamis isten.”

Ez mind igaz, el is lehetne fogadni, ha nem lenne ott az a fránya gyűlölet. (Elfogadni is csak  feltételesen mert, mint írtam Jahve a zsidók Isten, furcsa lenne, ha nem ismernék, hiszen ők „találták ki”.)

Itt most két olyan súlyos ítéletet mondasz a farizeusokról, amit egyszerűen nem lehet elfogadni: Nem ismerték saját Istenüket, sőt, a tetejében még gyűlölték is.

Akkor már csak azt kell megkérdeznem mi a csudáért írtak róla ezer (kanonizált) oldalt? És miért kell kivágatni aki nem keresi Őt? Ja, és miért kell egy ismeretlen gyűlölt Istent imádni? Ennél Molok is jobb… az legalább nem ismeretlen.

 

„A "ne legyenek idegen isteneid..." parancs pedig azt mondja ki, hogy senki és semmi mást ne tekintsenek istennek az egy igaz Istenen kívül. Mert a többi nem az.”

Mint magad is írod, nincs azonosság az Istenek között, csak Jahvét tartja az egy igaz Istennek, a többit nem.

Tehát Jahve nem egylényegű a többivel. És fordítva…

Előzmény: erdeimanofej (189)