"Réges régen..."

 

Ropognak a csontjaim, merevek a lábaim, alig indul el a rendszer. Szokásos 19 kilis javarészt sík hegyi körömnek indulok. Mostanában igazán haladósra sikerültek a futásaim, hízelgő pulzusértékekkel gyorsulok folyamatosan. Fáradok is, de a stopper által erősített lelkesedés mégis hajt előre.

Futok, kezd beindulni megint  a rendszer, csekkolom az időt. Hoppácska, megint elkaptam... Csak kicsit kell odalépni... Tolom, nem kicsit... Utolsó ezres lejtő jön, a jól ismert Fenyőgyöngye letörés...

PB közeli az idő, csak még egy kicsit kell odalépni. Tolom, nem kicsit...

 

Beleremeg az aszfalt, ahogy döngetek lefelé. Vagy 2000 X lejöttem itt az utóbbi 20 évben de ekkora lökettel még sosem.

 

"Nem kéne így nyomni!" suhan át az agyamon. "Túl kemény! Vigyázz!!" jön a sugallat, de elhessegetem: "Ilyenkor kell csak igazán nyomni, gyerünk!"

"Nem kéne!"... ismétlődik.

"DE!"

 

Pikk! Egy hasítás a térdemben. "Ez elszakadt" suhan át egy újabb gondolat, de már a válasz is: "Az nem lehet."

 

Két lépés és már nem fáj. Nem lötyög. Nem lehet gond...

Másnap már futok, gond egy szál se.

 

Vagy mégis?

Időnként kicsit belenyilall, de nem dagadt, nem laza, csak úgy tartok tőle.

Mennek a hosszúk, sőt a résztáv is.

Vagy mégsem?

 

Futással nincs gond, hacsak nem az, hogy fékezni nem merek, meg elkezdtem félni a lejtőktől.

 

Aztán egyszer csak egy lassú kocogás első lépése után menni is alig tudok.

 

RTG, UH negatív.

Pihenés jég kence gyógyszer.

 

2 hónap után futás.

Nem jó. Nem fáj, csak nem jó.

 

MRI.

Részleges szakadás.

 

Ortopaed vizsgálat.

Nincs szakadás.

 

Arthrométeres vizsgálat.

Teljes elülső keresztszalag szakadás.

 

Műtét. Mankó. Gyógytorna. Kerékpár (Balaton-Kör, Kékesi Csúcstámadás, Bringatúra.

 

8 hete futok rendszeresen, itt volt az idő egy mini visszatérésre 1,5 évvel az utolsó versenyem, 1 évvel a szakadásom után.

 

Piros 50A

Izgatottan feszítek a közel 10 éves futóbolondok narancspólómban  - pláne, hogy legjobban a pocakom feszíti.

Szuper érzés újra átélni a rajt előtti zsibongást, számtalan ismerőssel pacsizni, váltani pár szót. Rajt után is megy a poénkodás, miközben a Kevélyre menet teszem a kereket ákibácsira. Tiszta első harmad...

 

Szakó-nyereg viszi be az első horgot, de olyan padlósat. A Tost-szikláknál a Sétálós Tigris meg is jegyzi, hogy majd lefelé lesz jó... "Már jó!" Válaszolom. 4 óra Dobogókő. Mint a menetrendszerinti...

Matyi büfénél kóát veszek, mert a túrázó szekciónak itt csak banán jár. A Spártai Hős megvár, együtt ereszkedünk tovább. Nehéz. Pedig innen szokott jól menni. Most nem.

Szentkereszten belegurulunk egy 5 percen belüli ezresbe, de még így is megfognak minket L. Szilviék. A temetőnél fogom a második padlót. A Dupla Ironman felveszi a ritmust Szilviékkel, én leszakadok. Séta.

 

Ákibácsi, aki úgy lát el mint egy neutrálkocsi, megint bevár. A szántói ponthoz érve összeszedem magam. A frissítőtől mbt-vel kiegészülve nyomjuk tovább. Még vissza tudom tolni a pulzust versenyzónába (80%+).

Haladgatunk. 6:20 körülire saccolom a tempót, Ákos Garminja szerint 5:30.

44. hely körül voltunk a Kevélyen, 30-on már jóval belül lehetünk (én persze nem).

A Kopárok előtti mászásnál mbt kissé lemarad, ketten gyűrjük a kanyarokat. 2005-ben, első közös futásunkon larzen és aakrisz is itt volt, most csak képzeletben.

 

Kicsit nyugodtabb a tempó, nyugszik a keringés és én is. Szurkolók serege között köszönök el ákibácsitól. Kemény volt. Kemény, de nem megszakítós (vagyis azért egy kicsit igen:)

 

5:48 avg: 160 - a munka elkezdődhet.