dimelo Creative Commons License 2014.11.04 0 0 30435

Egyfajta válasz az NKS-re...

 

http://nol.hu/gazdasag/csonka-marad-az-m0-s-1496273

 

Idevágó részletek:

 

"A kincstári szerénytelenséggel körgyűrű néven emlegetett M0-s továbbépítésének halasztását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) egy szűk körű egyeztetésen szellőztette meg
az önkormányzati választások után. A szaktárca épületébe összehívott találkozón kiderült: az illetékesek látszólag hirtelen ráeszméltek, hogy a 10-es és 11-es főutat összekötő
autóút még tavaly év végén is forszírozott megépítését nem tudják pénzelni a brüsszeli közös kassza 2021-ig tartó költségvetési időszakában esedékes támogatásaiból.
Ami első hallásra meglepő, hiszen a következő hat-hét évben a magyar közúti infrastruktúra fejlesztésére négyszázmilliárd forint érkezik az uniótól.

 

A Budakalászt Ürömmel és Pilisborosjenővel összekötő sztrádaberuházás talán túl grandiózus vállalás volt. Annyiban legalábbis, hogy – két alagútja miatt – megépítése lényegesen többe kerülne,
mint a sík vidéken futó hazai gyorsforgalmi utaké. Egyes becslések szerint egyetlen kilométerének árából akár öt-nyolc „normál” autópálya-kilométer is kijönne.

Vagyis a budai hegyek alatt átvezető nyolc kilométeres szakasz költségeiből legalább harminc-ötven kilométer hasonló színvonalú autóút munkáira is telne."

 

Egyszerűsítve: választás előtt ígérgetés, majd "nyertünk" és coki nektek...

 

Vajon még mennyi térséget szívattak meg? Brüsszelben már tudják...

Előzmény: hegyaljai2 (30432)