Létezik egy gravitációs potenciálja minden test párnak. 

 

E=-kMm/r  

 

ahol M az egyik test tömege, m a másiké, r a testek tömegközéppontjának távolsága, k a gravitációs állandó.

 

Az anyag nincs egyenletesen elosztva a világűrben, lokálisan kezelve.

Történik pl. egy szupernova robbanás, ami lők az anyagon. 

És megtőrténik a pór csomósódási folyamata, ami gravitációs. 

Kicsi M és m tömegekre is érvényes a képlet amit írtam.

Aztán az M tömeg egyre több m tömeget vonz magához, ameddig akkor lesz, hogy csillag lehet belőle. 

Az E gravitációs potenciál a munkavégző képesség, a plusz energia ami szükséges, hogy a folyamatok úgy történjenek, ahogy leírtam. Gravitációs egyensúly meg nincs, gondold végig, mindig kell legyen valami, ami ellenáll a gravitációnak, a Nap - Föld esetében pl. a közös tömegpont körűli gőrbűlt mozgás amihez mindenképpen centrifugális kiegyenlítés is jár.  Ha a Föld mozgása a nap körűl megállna, előbb vagy utóbb

a Föld beesne a Napba. A képlet szerint, a E fordítotan arányos az r-rel, azaz a gravitációs potenciális energia nőni fog és tehát a Föld mindig gyorsulni fog. 

pl. a Föld egy viszonylag stabil pályán kering a Nap körül, miközben annak gravitációja folyamatosan vonzza.

Plusz energia nélkül (ami esetleg a jelenlegi mozgásenergiáját csökkenti) nem képes közelebb kerülni a Naphoz.

Az áltrel szerint közeledik, csak nagyon-nagyon lassan. Nagyobb tömegsűrűségek esetén ez a közeledés sokkal nagyobb.