Ha már ismét a témánál vagyunk:
a korábban említett U-995-ös tengeralattjáró szomszédságában, a parti út túloldalán egy kisebb magaslaton található a Német Haditengerészeti Emlékmű impozáns építménye. 1927 és '36 között építették, eredetileg az I. világháborúban elhunyt német haditengerészek emlékére. A II. világháborút követően mindkét világháború német áldozatainak emlékhelyévé bővítették, sőt, a későbbiek során már minden nemzet tengerészeinek emlékművévé vált időszaktól függetlenül.A komplexum egy nagy, kör alakú, oszlopsorral körbevett tér, melynek a tengerre néző részéről egy ~70m magas torony emelkedik. A tetején levő kilátóról pazar panoráma tárul az ember elé. Szerencsénkre nagyon szép időnk volt, sokáig bámészkodtam minden irányba, figyelhettem a Kiel-i kikötőbe/-ből úszó hajókat.


Szinte nincs olyan - haditengerészettel rendelkező - nemzet, amelynek a zászlójával ne lehetne itt találkozni.

A torony tövében levő emléktermek egyikének a falait körben a két világháborúban elsüllyedt összes német hajójának sziluettje díszíti. Osztálynak, típusnak megfelelően.

A vasbeton (kívül téglával burkolt) torony monumentális belső tere, lépcsőháza. A lépcső mellett természetesen lifttel is fel lehet jutni a tetőre.

A központi tér alatt kialakított rotunda, és a torony alól odavezető alagút. A rotundából kivezető másik folyosóról a körtér túloldalára lehet feljutni, ahol a felszíni épületben nagyon sok, kisebb - nagyobb hajómakettet állítottak ki.

A többi fotót feltöltöttem a képtáramba: https://onedrive.live.com/?cid=3D4536EC98DE30C8&id=3D4536EC98DE30C8%2124862