Na, a fogyással még tartozom magamnak, pedig biztos sokat segítene, ha kevesebbel terhelném a térdem, de a többi mondat.... Akár én is írhattam volna. Úgy érzem, hogy időtlen idők óta sántítok, csak vonszolom magam, és szégyellem. És megy el mellettem az élet. És nem tudom úgy élni, ahogy szeretném, mindenben (de tényleg mindenben) bekorlátoz. Sok minden jön hozzá. Jól írod! Felemészti az embert.

Aztán megrázzuk magunkat, és minden megy tovább.

Csak már túl sokszor kell megrázni magunkat, és ez egyre nehezebben megy.

A remény azért még megvan.