na hello :)
azt hiszem, hogy nehezen tudjuk ezt megérteni, hogyan tudtál ennyi megpróbáltatáson keresztül menni és lelkileg elviselni
remélhetőleg nemsokára visszaülsz a chopperedre.. szerintem ezzel nem lesz gond, ha már mászkálgatsz, még ha segédeszközzel is :) ha eljön az ideje, majd elhagyod
a torna bár késett, késik egy kicsit, majd behozod, behozható a dolog
a kispána akció akkor jó? gondolom nehéz vele igy is megtalálni a poziciót, de ha megvan, már nem csak háton tudsz aludni :)
na leirom, hogyan álltam lábra úgy ahogy most vagyok..
műtét május 10. én volt
augusztusban elmentem a rehab intézetbe amit mondtam
ott már egy könyök mankóm volt csak
volt, hogy kimentem az udvarra mankóval és onnan már az ismerősöm tolt be kerekes kocsin, mert nem tudtam ráállni a lábamra egyik pillanatról a másikra, ijesztő és elkeseritő volt
voltam kontrollon augusztus végén annál az orvosnál, akit irtam neked
azt mondta, valamit kell csinálni a térdemmel, be kell inditani valahogy, valamennyire..
keljek fel reggel fél hatkor, hagyjam a mankót és induljak neki, bármerre.. engem fog a legjobban idegesiteni, hogy tehetetlen vagyok, meg hogy minek keltem fel kora reggel, ha menni sem vagyok képes
hogy minden kis siker önbizalommal fog eltölteni
vezessek naplót a tornáimról, hogy menyire javul a lábam, a hajlitási szög...
mozgassam egész nap, minden percben, amikor csak és amennyire tudom
menjek vizbe és mozgassam a lábam, mert ott jobban fog hajolni, melegbe ne, mert attól begyulladhat
ekkor még sokkal rosszabb állapotban volt térdem, mint most
nem tud megműteni, mert ha most belevágna a térdembe, csak rosszabb állapotba kerülne a lábam
kért csontizotóp és MR vizsgálatot, jelenleg ezek vannak, utána kontroll
tudom, hülyén hangzik amiket a doki mondott, nem kell ehhez hozzáfűzni semmit
de ezzel azt akarta mondani véleményem szerint, hogy rajtam is mennyi minden múlik.. mert előbb utóbb majd mindenki széttárja a kezeit, én meg vagyok ahogy vagyok..
szoval azóta tornázok, itthon, egyedül, amit tudok
amik a rehabon voltak gyakok, azokat csinálom, továbbá a netről szedtem össze dolgokat, meg amiket gyógytornász ismerősöm mondott, nála augusztus elején voltam utoljára, még a rehab előtt, az meg már nagyon régen volt
bemelegités, boka, izometriás gyakorlatok, hajlitó gyakorlatok, labdás gyakorlatok, térd körüli izmok erősitése, comberősités, belső comb, külső comb, fenék erősités, vádli, járás gyakorlás
fekvőtámaszok
ami gyakorlatok fájtak, már szinte nem fájnak, van javulás, de ez nem a gyógyulás útja, legfeljebb hogy erősebb a lábam, az izületem
ennyi tornától 10 ember is már rég meggyógyult volna
mankót letettem, vettem egy sétabotot
azzal sántikáltam
otthon a falba bútorokba kapaszkodva mentem, fájt az izület rendesen
most ott tartok, hogy már bot nélkül is járok talán egy hete, de sántitok
torna után megy a járás rendesen, de egyébként sántikálok, hajlitás szörnyű
recseg ropog a térdem, pattog, semmi sincs rendben, de nem fáj ha ráállok, tudok vele menni, csak már a másik térdem is elkezdett eléggé fájni
várom, hogy TA megnézzen.. ez a két orvos, nagy nevek, egyikük csak rendbe tesz..
a gond ezzel a járással az, hogy már fáj a csipőm is néha, mivel helytelen az egész, tudom jól
bottal okésan ki tudom vitelezni, azért is szoktam bottal is sétálgatni
de mindenképpen vedd figyelembe, hogy az én esetem más, téged most műtöttek, engem meg május elején
engem is alázott meg orvos a nagyviziten, ápolók, nővérek előtt, de nem érdekel, bár nagyon rosszul esett, sőt még abban is kételkedtek, hogy fáj a térdem, ami olyan keserűséggel töltött el, hogy nem is tudom elmondani
ezek rossz dolgok nagyon..
aki megműtött, szerintem nem lett okés
utólag tudtam meg, olyan orvos, menekülnek előle az emberek, hát ez elég balszerencsés volt a részemről, igy hozta az élet
mindig utólag okul az ember, ha nincsen mellette, aki rendelkezik már valamilyen tapasztalatokkal ilyen téren, sodródik, aztán ott köt ki, ahol, utólag persze tudná, mit és hogyan csinálna másképpen
na ennyit erről, várjuk pompom futóeredményeit és chillout jelenlegi hajlitási szögének közlését :)