Törölt nick Creative Commons License 2014.09.23 0 0 167030

Mikor elkezdtem futni, én is csak futottam, ahogy bírtam. Majd idővel megismerkedtem egy emberrel, akinek már volt fogalma a futásról, ő azt mondta, hogy az a jó, ha futás közben kényelmesen tud az ember beszélni. Idővel átküldte azt a leírást is, amit egy edző adott neki. Ebben az volt, hogy neki, a haveromnak, milyen pulzuson kell futnia és mire kell figyelni. A havert kimérték, lemérték, meg minden. Ő azt mondta nekem, hogy ez kb rám is érvényes, mert egy korúak vagyunk, egy súlyban is vagyunk, stb. Ebben a leírásban, ami nekem számított, a pulzus meghatározása volt, hogy milyen pulzuson, milyeneket kell futni. 145-160-ig edzés, 160 felett a verseny futás. Na ez persze nem így volt írva, hanem normálisan, de ennyi maradt meg bennem.

Ez kb irányt mutatott nekem, de nem így futottam, az elején, egyszerűen nem tudtam olyan lassan futni, hogy azt futásnak lehessen nevezni. Össze-vissza futottam, nem is nagyon jöttek az eredmények. Majd volt az a fránya K&H félmaraton és akkor váltottam. Innen jön az én edzéstervem. :D

Azzal kezdtem, hogy megtaláltalak benneteket és elkezdtem szakirodalmakat olvasni, mindent kipróbáltam amit tudtam, amit javasoltatok,. Majd olvastam, hogy itt sokan Maffetone módszerrel kezdtek el futni. Keresgéltem a neten, de magyarul nem nagyon találtam, csak a Hadd módszert, abból is csak egy pár oldalas izét. Az is elég volt nekem, hogy elkezdjem.

Belőttem a pulzusomat, hogy min kellene futni és elkezdtem. Marha unalmas volt, olyan volt, mint, ha állnék. Így nem tudtam dolgozni, néha begyorsítottam, és néha fartlekezgettem is.

Így futkároztam annyit, hogy bírjam a terhelést, mikor azt gondoltam bírom megemeltem a távot.

Most úgy csinálom, hogy, sokat futok, ha kimegyek, akkor állandó pulzuson próbálok futni egy nagyobb távot (10-15km). A tempót/pulzust mindig az alapján választom meg, hogy éppen milyen kedvem van, vagy mennyit futottam és milyen tempóban az előtte lévő napokon. Ha egy alacsonyabb tempóval futok (140-145 átl pul), akkor viszek bele gyorsításokat is. A gyorsításokat is variálom, van, hogy csak 300, van mikor 500 m-eket futok, majd a km végéig kocogás, majd megint hajrá, majd megint kocogás. Ezt ismétlem több km-en keresztül, mikor milyen kedvem van. Van, hogy nem is futok gyorsakat az edzéseimen egy héten keresztül. Viszont, ha tehetem, minden szombaton elmegyek a Parkrun-ra, ahol 5km-en mindent beleadok. A pénteki napom a pihenő.

Most borult minden, mert néha 2x is kimegyek futni, mert az asszonnyal is futok, de vele nagyon lassan, MÉG.

 

Összegezve, Én a hosszú futások híve vagyok, jó sok variálással. Lehet nem a legjobb edzés, de én látom a fejlődést, nekem ez szipiszuper.

Előzmény: Spenót (167020)