Az imént olvastam egy futóverseny beszámolót és rám nem jellemző módon gondolkodóba estem.
Az itt felmerült hosszú futás témával is kapcsolatos...
Szívesen venném a véleményeteket.
A lényeg az, hogy ZZ!M félmaratont lekocogtam ugye és (valszeg) a lábközépre érkezés miatt fájt is a sarkam kissé, de ettől eltekintve hihetetlen laza volt az egész.
Március vége óta futok és itt látható, hogy elég nudli, amit sikerült összehoznom.
![](https://img.index.hu/imgfrm/9/5/9/4/THM_0012459594.jpg)
Szóval, a félmaratonra készülés júniusban indult el igazán és júliusban kezdtem el a Maffetone szerinti alacsony intenzitású edzéseket.
Nem tudom, hogy ez a korom miatt vagy mi miatt lehetséges, de emléxem, hogy régi önmagam rettenetesen nagy csávónak érezte magát, ha mondjuk edzésen 15km-t futott (ez alól persze kivétel az az év, amikor a maratonra készültem), most pedig tök lazán lekocogok egy félmaratont meg hétvégére is jutott ez a domonyvölgyi kocogás, ami 0 szenvedést hozott, csak kellemes kocogás volt.
Ma estére éppen azon gondolkodom, hogy merre fussak, mert a szokásos kis 5-8km-es köröm már kevésnek tűnik. Valszeg duplázom inkább valamelyiket.
Felvettem a kapcsolatot egy edzővel, de még nem indult be igazán a kommunikáció és lehet, hogy nem is fog, mert nagyon elfoglalt....
Szóval, addig titeket nyaggatnálak a kérdéseimmel:
1. Létezik, hogy nekem valami miatt különösen szükségem van a lassú km-ekre vagy csak egyszerűen jól esik és ennek megmagyarázására keresek magyarázatot?
2. Kezdem föladni, hogy valaha is a Maffetone könyvet el fogom olvasni, mert hiába érdekel a téma 2 oldal után elalszom rajta, mert annyira kevés benne a számomra fontos infó. Tudja valaki, hogy mennyi ideig kell kizárólag az alacsony pulzuson futást csinálni?
3. Lehet annak valami értelme, ha egy héten 1 edzés nem Maffetone szerint végzek (résztáv, fartlek, stb) és a többinél betartom szigorúan a pulzuskontrollt?
4. Esetleg minden alacsony pulzusos edzésembe tegyek gyorsabb 500-1000m-eket, amiken száguldok kicsit?
Úgy érzem, hogy a lábamnak szüksége lenne kis óvatos, de erőteljesebb tempójú futásra is, mert ilyen futások után fájdoklik másnap kissé.
Érdekelne a véleményetek a fentiekkel kapcsolatban! Köszi!