A Pauli-féle kizárási elv szerint ha két óra a téridő ugyanazon a helyén tartózkodik, akkor az egy, és ugyanaz az óra, mivel két különböző óra mindig a téridő különböző helyein tartózkodik. És persze minden óra csak a saját maga idejének a sajátidejét képes közvetlenül mérni. Más órák idejét ennek okán csak azzal a késéssel érzékeli, amíg a másik óra valamilyen hatása, például a fényjele elérkezik hozzá. Ezért az órák szinkronizálása több lépéses folyamat. Előbb olyan helyzetbe kell kerülniük, hogy a szinkronban való járás lehetséges legyen, tehát azonos sebességgel, egymáshoz minél közelebb kell kerülniük, és egyéb nagy tömegű égitestektől azonos távolságban kell lenniük. Ekkor feltételezhető, hogy azonos késedelmet szenved köztük a fényjel mindkét irányban. Ezután némi párbeszéd közben beállítják, hogy ez a késés azonos is legyen. A két óra közötti távolság minimalizálása csak praktikusság, mivel így teljesíthetők legkönnyebben a szinkronizálhatóság feltételei. De természetesen ezek a feltételek más módokon is teljesíthetők, és elvben némely esetben két külön galaxisban levő órák is szinkronizálhatók. Csak ilyenkor tovább tart (néhány ezer évig) ez a folyamat.