Meglátásom szerint az egész alapokmányt újra kéne írni, de szerintem félnek tőle, mert hirtelen mindenki (sokkal többen, mint amikor a NATO létrejött!) szeretné a saját szájíze szerint módosítgatni. Ehelyett a NATO-csúcsokon szoktak "új stratégiákat" megfogalmazni, amelyek irányt mutatnak a tagok számára, hogy miként is értelmezzék a régi elveket az új helyzetben. A stratégiát persze az USA diktálja, amit az európai tagok el kell, hogy fogadjanak, hiszen gazdaságilag és főleg katonailag még mindig "nem érezzük magunkat pariban". A bátrabbak (erősebbek) időnként keresnek kiskaput, ha valami végképp nincs ínyükre, de alapvetően nem szállnak szembe az USA érdekeivel. A NATO az USA nélkül nem sokat ér. Emlékezetem szerint éppen 2001 körül felvetődött (éppen Irak) kapcsán az esetleges "kenyértörés" lehetősége, de az "ikertornyok" elleni támadás újra meghozta a közös akaratot, amit a gazdasági válság tovább erősített, mint ahogy az egyre nagyobb félelem az egyre csak romló általános biztonsági helyzet miatt is. Míg a NATO nem tudja elképzelni magát az USA nélkül, addig ez fordítva egyáltalán nem lehetetlen. Legalábbis az USA ezt próbálja mindenkivel éreztetni! Az USA rájött, hogy a NATO nehézkes lett a döntésekben (lásd alapokmány adta kiskapuk!) és ezért egyedül is hajlandó katonai lépésekre, mint például az ENSZ - felhatalmazást mellőző iraki és OEF-műveletek. A NATO igyekezett mindig ENSZ mandátum után fellépni. Afganisztánban mind a mai napig külön operál az ISAF és az USA OEF csapatai (vannak amerikai ISAF csapatok is!), ami nem zárja ki időnként a közös fellépést, ami viszont jogilag megint csak aggályos lehet.