Az augusztus havi Hihetetlen a mi témánk szempontjából nem túl érdekes, csak egy kurtácska cikk van a 108 oldalon. Eszerint 1877 szeptember 18-án Brooklyn felett megfigyeltek egy „szárnyas emberi alakot”, a New York Sun szeptember 21-én megjelent cikke szerint. 1880 szeptember 21-én pedig a New York Times számolt be róla, hogy a Coney sziget felett „egy ember denevérszárnyakkal, legalább ezer láb magasságban repült. Vajon mit láthattak a szemtanúk? Talán ugyanazt, amivel az orosz V. K. Arsenyev találkozott 1908 július 11-én a Vlagyivosztok melletti Sikhote hegyen. Ekkor láttam meg a jelet az ösvényen, olyan volt, mint egy emberi lábnyom. Kutyám, Alpha, felfigyelt, morgott. És ekkor valami teljesen váratlan dolog történt. Szárnycsapások zaját hallottam, valami nagy és sötét dolog emelkedett föl a földről, és a folyó felé repült. Egy perccel később már el is tűnt a sűrű párában. A kutya megijedt, és a lábamhoz húzódott.
A férfi beszámolt házigazdájának a történtekről, a környéken régóta tudnak egy „repülő emberről”, és a vadászok rettegnek tőle.
Feltételezem, hogy az említett orosz Arszenyev, akinek a Távol-Kelet őserdeiben (később Derszu Uzala) címmel kiadott könyvét többször is elolvastam és szeretem. Viszont erre a részre nem emlékszem, ami nem jelenti azt, hogy nincs is. Nagy kár, hogy Derszu nem volt vele, ő biztos tudta volna, mi az.