Közös választ írok, remélem, nem baj!


Kedves fügeíz!

Amit vitatsz, az nem a predestináció, hanem a determinizmus! A determinizmus egyfajta automatizmus, ami az embert biorobottá alacsonyítja, és ezzel én sem értek egyet. A predestináció pedig ezzel szemben Isten kegyelmi kiválasztása, hogy némelyeket Krisztusban üdvözít, és másokat bizony nem üdvözít. Bár ez sem az embert dicsőíti, viszont Krisztust annál inkább felmagasztalja. Akiket üdvözít, Krisztus váltságáért üdvözíti. Ez azt jelenti, hogy annyira komoly dolog a bűnösségem, hogy meg kellett haljon miattam valaki, és nem is akárki, hanem Isten egyszülött bűntelen Fia (ezeket a kifejezéseket nem lehet kikerülni) kellett meghaljon, hogy a bűneimben bukott állapotom rendezve legyen. Nem gondolatm korábban, hogy ilyen súlyos állapot a bűn, ezt is az Igéből tudom! És Krisztus feltámadása biztosította, hogy nekem is kapcsolatom lehet az Atyával. Ezt az Ige úgy fejezi ki, hogy beolttattunk az élő tőbe. Szép hasonlat, és nagyon kifejező, hiszen a bűnesetben kiszakadtunk az életből, azonnal a halál állapotába kerültünk, bár még vegetált a biológiai lét, de az élet, ami több a fiziológiai folyamatoknál, az nincs meg. És ez az élet az, ami újjászülve minőségi változást okoz. Ezt, amit életnek mondunk, az Ige az Atyával való személyes kapcsolatnak mondja, ami Jézus Krisztusban valósul meg Szentlélek által Isten kegyelméből. A predestináció ezt jelenti, hogy döntenünk kell, de egyedül Isten kegyelméből tudunk az üdvösség mellett dönteni, a magunk erejéből nem. Ezt pedig így mondja az Ige, hogy Isten munkálja az akarást és a cselekvést is bennünk a saját akarata szerint.

Emberi okoskodás szerint úgy tűnhet, hogy egyeseket Isten a pokolba pöcköl, de a kijelentés arra világít rá, hogy mind bukott állapotba születünk bele, egyformán csakis a kárhozatra méltók vagyunk mindannyian, de némelyeken könyörül. Akiken könyörül, azokon sem azért, mert bennük lenne bármi Isten szempontjából hasznos, vagy esetleg később válhatnak Isten hasznos eszközeivé, nem, hanem egyedül Krisztus érdeméért könyörül az üdvözülőkön. És igen, Isten alkalmassá teszi az övéit arra, amire rendelte őket! Tehát a predestinációt azért mondjuk kegyelmi kiválasztásnak, mert nem egyenlő súlyú döntésről szól, hogy vagyunk a nullán, aztán vagy le, vagy fel! Nem, mind a kárhozatból indulunk, aztán valakiket élő közösségre hív az Atya önmagával, és őket mindvégig megtartja, míg mások maradnak elveszett állapotukban. Az Ige róluk azt mondja, hogy ők itt veszik el jutalmukat, ebben a mulandó és romlandó testi létben. Ez ugyan sovány vigasz, de nem gondolnám, hogy lenne olyan, aki üdvözülni szeretne, és mégsem jön össze neki, inkább olyan van, hogy üdvözül, és utóbb ismeri fel, micsoda ajándékot kapott, és honnan menekült meg! Én így voltam, lehet, ezért látom így.


Kedves erdeimanofej!

Az üdvösség az Atyával való személyes kapcsolatról szól. Az Atya pedig Krisztus által ismerhető meg, mert Jézus Krisztus jelentette ki (nem emberi meggyőzés ez, ha tudod, miről beszélek, akkor nincs mit túlragozni ezt). Például ismered a gyerekeidet, ha elkeveredik a strandon valamelyik, akkor felismered a hangját még a nagy zsivajban is. Talán senki más nem hallaná ki a hangzavarból, de Te megismered. Így van ez az Ige hallásával is. Erről sem lehet emberi fogalmakkal találó hasonlatot kiagyalni, aki megéli ezt, az tudja, miről beszélek. Hiszem, tudod miről beszélek, csak tele vagy haraggal és nem is tudom, megfelelési kényszerrel, valamiért le akarsz nyomni, pedig mit ártottam én neked...

Igen, mindenki gondolhat magáról, amit akar. Van erről egy vicc. Megy haza a rendőr (bocsánat a rendvédelmisektől, de ahogyan tudom, ők ismerik a legdurvább rendőrvicceket), ám a kulcsát otthon hagyta, hát becsönget a lakásukba. A felesége nyit ajtót, mire a rendőr felszólítja, hogy azonosítsa magát (a szokás hatalma ugyebár, no meg a precízség). A feleség meghökken, hiszen a feleséged vagyok! Azt mindenki mondhatja - jön a válasz-, kérem a személyigazolványt ellenőrzésre átadni! Hát így valahogy, ha ismered Krisztust, akkor felismered, ha meg nem, akkor hiába az Uram-Uram-ozás. Szerintem ebben is egyetértünk.

Mi mást tehetnék embertársaimért, mint hogy hirdessem az evangéliumot, a nekem adott kegyelem szerint azzal a rész szerinti bölcsességgel, és mustármagnál kisebb hitemmel, amim van. Imádkozni is csak konkrét emberekért szoktam, úgy általában csak legyeskedés az egész (légy ezzel, légy azzal...) Én mindenkit arra bátorítok, keressen és zörgessen, legyen kitartó, sőt szemtelen, de senkit sem lomboznék le azzal, hogy érted tuti nem halt meg Jézus! Ha akarod, érted, amit mondok, még ha nem is tetszik a stílusom :))