Kormos Franciska

Ott élsz

Ott élsz, ahol mereng a magány.
Ahol minden szó tétován megáll.
Lámpafénynél kering a megszökött gondolat,
Füstös emlékek ölelik sorsodat.

Ott élsz, ahol az út megszakad.
Ahol az akarat egy fa lombján fennakad.
Fáradt a kék virág, levelét leszegte,
Sóhajod álmodat foglalja keretbe.
.
Ott élsz, ahol a tó vize hintázik.
Ahol békéd a sok harctól megázik.
Visszaszáll a galamb, csõrében faággal,
Hazátlan életed tele van talánnyal.

Ott élsz, ahol a szivárvány földet ér.
Ahol a kiáltás harsogón útra kél.
A sok kavics gurulva völgybe jut,
S a visszhang zengõn szigorú csöndbe fut.

Ahol élsz, te vagy a nagy regény.
A fõhõs álmodik, ruhája hófehér.
Sártól és vihartól reszketve miért félsz?
Homályban, csillagon örökké rejtve élsz.