Teremtő Uram – Atyám
Rainer Maria Rilke
A kilencedik elégia parafrázisa
Motto:
Kalapácsok közt sikolt agyunk,
szívünk, akár a nyelv is
A fogunk közt, vérzik, szakad,
de mégis, mégis, talán
a megtisztult ember az úr dicsérete marad.
Századokon át,
Hamisan prófétáltak a nevedben, és égtek a máglyák!
Népeket áldoztak a halálnak templomi óriások:
Trianon, Hirosíma! Stigmás valóságok: vakoló cézárok,
Titkos társaságok, sátáni tervek veteménye -
Mindez csak azért, mert Jézust nem mentetted meg,
És győ/zött a Jú/dás szö/vetség/ gyűlölet népe./ 5
Nem mentetted meg a Mestert, a Tanítót,
Bár megtehetted volna, hisz rád bízta életét és népét –
De meghasonlott, látván az árulás üszkét –
Amely a bűn világát lobbatotta lángra –
Mindent tudva-látva,
Óh mondd Uram, van-e oly Atya, aki elhagyja gyermekét?
És nem pusztul vele?
Apropo, és mint lett József-ács története?
Uram, ugye tudod, hogy akkor majd meghalt a remény?
Az isten fia: Jézus keresztjén?
Jézus volt a stigma , a Jel,
És ama baljós emlék örökkön él a szívekben –
Hogy harmadnapon feltámadt és felment a mennyekbe –
És ott ül az Atyja jobbja felől, - azóta
Rád gondol minden mostohagyermek szeretet híján –
Az égen a felhőket kutatja egyedül, zokogva, némán,
És nem tudja, hogy csak egyút vezet hozzád -
A szeretet szűk ösvényén, időtlen időkön át -
Minden merő posztulátum és képmutatás.
Minden hiába!
Nem volt, nem jön isteni gondviselés a világba!
Minő jel lehetne az isteni/ lét bizonyossága
Gyermekeidnek egy életen át erős vár!
De az igen és nem között ugye nincsen semmi,
Ami tetszene Neked Mindenható Atyám –
A langyosat kiköpi az Isten, tanítja az vigasz,
És csak a halál útját választja minden áldozat?
Hiszen az élet nem bizonyosság az isteni hithez,
A világ nem fogadja be a békét, csak az ihlet, - a vétket,
Bár lehet, süketen és vakon, komoran születhet -
Hiába keresztezik platóni paradoxonok utam,
Az egyutat választom Hozzád Nagyuram.
Hogy meglássam fény-arcodat az út végén
ahol a szíved pitvarában fogannak, a székely szentek,
akiknek nem hal meg a szíve-lelke,
mert őrzik a teremtés élő egeit,
a szeretet Nimrud gyermekei, -
mert minden nap köszöntenek Téged
a Nap kapujában Áldást kérve –
mikor felzúg a hajnali fényorgona kékje: Béke,
szíveken átüt a felhők korona éke,
mikor kondul a falusi érces öreg harang a tájban,
s benne a lágy hegedű védtelen éneke a szélben.
Mindenhez közel, már árad a lelkem,
És megérint otthonod, a végtelen szellem -
Most mégis csak dadogok, mert méltatlan vagyok hozzád Nagyuram,
Elakad a szavam előtted, hiszen ismered a valómat:
Melyet a balsors kalapált merésszé, hogy színedet lássam
Bocsásd meg Nagyuram, hogy hozzád intéztem szavam,
Mit az útszélén szedegettem elszórt bölcs leletekben –
Amit tudok, csak az ihlet fuvoláján játszva mondhatom el,
Nem hagyok örökséget az embereknek,
Csak a pünkösdi áldást és néhány, verses strófát -
Vissza az ős gyökerekhez - ahol eleink hazát teremtettek.
Itt az Idő már, int a java, sava-borsa a szónak.
hirdesd. Így soha még nem hullott szét az emberi szép,
Fajtalan hidra emészti erőnk, férgek közt rothad a lét!
Világhatalomra törne a pénz, mert semmi nem elég!
Már minden egész: töredék! Eltörték az élet gerincét!
Szívünk akár egy húsdarab, zakatol,
A dal, a meztelen vágy pőre önzésén sarabol, sibol, de az szív
Még emlékszik a megrendült imára,
ahogyan köszöntötte a gyermek szüleit reggel –
és betegségből szabadulván
az Úrnak ajánlotta kincseit az ember.
Századokon át
hulltak a mélybe a le nem írható vétkek –
öklüket rázzták a megtévedt nemzedékek –
dogmák mételye rágja szívünket,
fekete mágia, rontás, bank-kamat, hamispénz és lidérc
feledteti búcsújáró ünnepeinket -
átélhető dolgainkat kilugozza az érdek -, mert
nincs ami pótolná őket, élet helyett bábszínházban élünk..
ész nélküli test csak amivé vedlünk,
férgek közti cselekvés túlélői vagyunk – félünk -
Orweli tervek vakoló mesterei szívják a vérünk –
szétroncsolt népeket kreál a titkos gépezet,
a pusztulás sikátoraiban förtelem,
nyomor, bűn és árulás tenyészete nő –
Szemben a félelmes denaturált jövő,
Közelit a luciferi embertelen hatalom,
Az isten nélküli önkény sátán földje birodalom,
Ahol a média gőg klónozza a rabszolgaságot…
Hogy létrehozzák a degenerált fogyasztó, állat-embert.
Íme a végzet, amelynek Nostradamus is papja volt,
Ember, embernek lesz farkasa, oly háború jön,
Mely a megoszt és elsodor emberiséget,
családot, népeket -
Eljön az ítélet, amikor Isten helyett,
a vérgőzös emberi téboly felszámolja önmagát!
Testvér, mondj értük egy imát!
Kalapácsok közt sikolt agyunk,
szívünk, akár a nyelv is
A fogunk közt, vérzik, szakad,
de mégis, mégis, talán
a megtisztult ember az úr dicsérete marad.
Már alig élhető ez a Föld, az óra közel,
Nem halogatja magát az idő, változni kell!
Nincs haladék, zakatol a szív, dübörög a táj
Dadogna a nyelv: jaj-veszélyt mormol a száj!
A jövő, segítségért kiált, ki mentené magát,
Könyörögve mondana egy hálaimát,
Ám senki se várja tétlen már a csodát,
Tudja, irgalom Istene nélkül nincsen kigázolás!
