konyvmuves Creative Commons License 2014.06.04 0 0 1336

Teremtő Uram – Atyám

Rainer Maria Rilke
A kilencedik elégia parafrázisa

 

Motto:

Kalapácsok közt sikolt agyunk,
szívünk, akár a nyelv is

A fogunk közt, vérzik, szakad,

de mégis, mégis, talán
a megtisztult ember az úr dicsérete marad.

 

Századokon át,

Hamisan prófétáltak a nevedben, és égtek a máglyák!

Népeket áldoztak a halálnak templomi óriások:

Trianon, Hirosíma!  Stigmás valóságok: vakoló cézárok,

Titkos társaságok, sátáni tervek veteménye -

Mindez csak azért, mert Jézust nem mentetted meg,

És győ/zött a Jú/dás szö/vetség/ gyűlölet népe./ 5

Nem mentetted meg a Mestert, a Tanítót,

Bár megtehetted volna, hisz rád bízta életét és népét –

De meghasonlott, látván az árulás üszkét –

Amely a bűn világát lobbatotta lángra –

Mindent tudva-látva,

Óh mondd Uram, van-e oly Atya, aki elhagyja gyermekét?

És nem pusztul vele?

Apropo, és mint lett József-ács története?

Uram, ugye tudod, hogy akkor majd meghalt a remény?

Az isten fia: Jézus keresztjén?

Jézus volt a stigma , a Jel,

És ama baljós emlék örökkön él a szívekben –

Hogy harmadnapon feltámadt és felment a mennyekbe –

És ott ül az Atyja jobbja felől, - azóta

Rád gondol minden mostohagyermek szeretet híján –

Az égen a felhőket kutatja egyedül, zokogva, némán,

És nem tudja, hogy csak egyút vezet hozzád -

A szeretet szűk ösvényén, időtlen időkön át -

Minden merő posztulátum és képmutatás.

Minden hiába!

Nem volt, nem jön isteni gondviselés a világba!

Minő jel lehetne az isteni/ lét bizonyossága

Gyermekeidnek egy életen át erős vár! 

De az igen és nem között ugye nincsen semmi,

Ami tetszene Neked Mindenható Atyám –

A langyosat kiköpi az Isten, tanítja az vigasz,

És csak a halál útját választja minden áldozat?

Hiszen az élet nem bizonyosság az isteni hithez,

A világ nem fogadja be a békét, csak az ihlet, - a vétket,

Bár lehet, süketen és vakon, komoran születhet -

 

Hiába keresztezik platóni paradoxonok utam,

Az egyutat választom Hozzád Nagyuram.

Hogy meglássam fény-arcodat az út végén

ahol a szíved pitvarában fogannak, a székely szentek,

akiknek nem hal meg a szíve-lelke,

mert őrzik a teremtés élő egeit,

a szeretet Nimrud gyermekei, -

mert minden nap köszöntenek Téged

a Nap kapujában Áldást kérve –

mikor felzúg a hajnali fényorgona kékje: Béke,

szíveken átüt a felhők korona éke,

mikor kondul a falusi érces öreg harang a tájban,

s benne a lágy hegedű védtelen éneke a szélben.

Mindenhez közel, már árad a lelkem,

És megérint otthonod, a végtelen szellem -

Most mégis csak dadogok, mert méltatlan vagyok hozzád Nagyuram,

Elakad a szavam előtted, hiszen ismered a valómat:

Melyet a balsors kalapált merésszé, hogy színedet lássam

Bocsásd meg Nagyuram, hogy hozzád intéztem szavam,

Mit az útszélén szedegettem elszórt bölcs leletekben –

Amit tudok, csak az ihlet fuvoláján játszva mondhatom el,

Nem hagyok örökséget az embereknek,

Csak a pünkösdi áldást és néhány,  verses strófát -

Vissza az ős gyökerekhez - ahol eleink hazát teremtettek.

 

 

Itt az Idő már, int a java, sava-borsa a szónak.
hirdesd. Így soha még nem hullott szét az emberi szép,

Fajtalan hidra emészti erőnk, férgek közt rothad a lét!

Világhatalomra törne a pénz, mert semmi nem elég!

Már minden egész: töredék! Eltörték az élet gerincét!

Szívünk akár egy húsdarab, zakatol,

A dal, a meztelen vágy pőre önzésén sarabol, sibol,  de az szív

Még emlékszik a megrendült imára,

ahogyan köszöntötte a gyermek szüleit reggel –

és  betegségből szabadulván

az Úrnak ajánlotta kincseit az ember.

Századokon át
hulltak a mélybe a le nem írható vétkek –

öklüket rázzták a megtévedt nemzedékek –

dogmák mételye rágja szívünket,

fekete mágia, rontás, bank-kamat, hamispénz és lidérc

feledteti búcsújáró ünnepeinket -

átélhető dolgainkat kilugozza az érdek  -, mert
nincs ami pótolná őket, élet helyett bábszínházban élünk..

ész nélküli test csak amivé vedlünk,

férgek közti cselekvés túlélői vagyunk – félünk -
Orweli tervek vakoló mesterei szívják a vérünk –

szétroncsolt népeket kreál a titkos gépezet,

a pusztulás sikátoraiban förtelem,

nyomor, bűn és árulás tenyészete nő –

Szemben a félelmes denaturált jövő,

Közelit a luciferi embertelen hatalom,

Az isten nélküli önkény sátán földje birodalom,

Ahol a média gőg klónozza a rabszolgaságot…

Hogy létrehozzák a degenerált fogyasztó, állat-embert.

Íme a végzet, amelynek Nostradamus is papja volt,

Ember, embernek lesz farkasa, oly háború jön,

Mely a megoszt és elsodor emberiséget,

családot, népeket -

Eljön az ítélet, amikor Isten helyett,

a vérgőzös emberi téboly felszámolja önmagát!

Testvér, mondj értük egy imát!


Kalapácsok közt sikolt agyunk,
szívünk, akár a nyelv is

A fogunk közt, vérzik, szakad,

de mégis, mégis, talán
a megtisztult ember az úr dicsérete marad.

Már alig élhető ez a Föld, az óra közel,

Nem halogatja magát az idő, változni kell!

Nincs haladék, zakatol a szív, dübörög a táj

Dadogna a nyelv: jaj-veszélyt mormol a száj!

A jövő, segítségért kiált, ki mentené magát,

Könyörögve mondana egy hálaimát,

Ám senki se várja tétlen már a csodát,

 

Tudja, irgalom Istene nélkül nincsen kigázolás!