jószágok helyét egy meghatározott gróf in comitatu adják meg, ám mivel ez a gróf ebben az esetben mindig az osztrák őrgróf, ezért semmit sem nyerünk a helyeknek a meghatározott grófsághoz rendelésével. Így hát inkább azt kellene tudakolnunk, hogy miért tűnnek el ezek a grófságok a 12. század kezdetével a forrásokból, hogy már Freisingi Ottó is láthatóan csak pontatlan elképzelésekkel bír a számukról és elhelyezkedésükről. A Privilegium minus pedig egyenesen figyelmen kívül hagyja őket. A grófi hatalom már említett érett középkori alapvető változását kell itt számításba vennünk. A koraközépkori frank (és bajor) grófság egy olyan szervezet volt, ami – római intézmények folytatójaként – a béke biztosításának alapvető („állami”) feladatait kellett ellássa. A külső békét egy a grófok vezette haderő készenlétben tartásával, a belsőt pedig erőszakmentes konfliktusföloldással, amit jogi úton a grófi bíróságokon végeztek. Ez a szervezet persze, és ez lényeges, csak a népesség szabad állású tagjait illette, a nem szabadok tömege ebből ki volt zárva, s jogilag mindenkori uraiknak volt alávetve. Tehát az egykor szláv területeken az Ennstől keletre a szabad frankok, illetve bajorok aránya eleve nem lehetett valami magas, s miként másutt is, az érett középkor folyamán itt is még tovább csökkent ez. Ennek megfelelően a grófi szervezet hatóképességét ezen a területen már a koraközépkor folyamán sem becsülhetjük sokra. A kiterjedt irtási tevékenység a Dunától északra ugyancsak közrehatott ebben, hisz nagy földbirtokok létesültek, melyek messzemenően kivonták magukat a grófi hatalom alól, s hasonló érvényes az egyházi tulajdonra is, mely a grófok helyett a mindenkori védnök joghatósága alá tartozott. Így fejlődtek tehát éppen az irtási területeken olyan uradalmak, melyek egyszerre alapozódtak földbirtokra és védnökségre is, s melyeknek birtokosai a 11. század óta grófokként tituláltattak, illetve mindenkori uralmi jogaik összessége pedig grófságként.*(59) Más szóval a régi típusú grófságok egyre inkább kiüresedtek, s új uralmi formák váltották őket. Ausztriában, ahol a grófi szervezet nem domborodhatott ki különösebben kezdetben sem, a 12. század derekára a funkcióit láthatóan már messzemenően elveszítette. És nem csak ott, hanem nyugatabbra is, a passaui területen ugyanebben az időben egy diszkrepancia figyelhető meg az örökölt grófi körzetekre szóló elméleti jogigény és a ténylegesen gyakorolt grófi uralmi jogok közt. A 13. század kezdetén megfeneklett az utolsó kísérlet ennek a kettőnek az összhangba hozatalára.*(60)

Freisingi Ottó Gesta Friderici-jében megnevezett comitatus, melyek „ősi időktől fogva” az Osztrák őrgrófsághoz tartoznak, ilyen koraközépkori grófságoknak tűnnek, melyek a 12. század teljesen megváltozott uralmi viszonyai közepette már régen elavulttá váltak, s melyekhez az emberek már csak ködös elképzeléseket társítottak. Ez a bizonytalanság annál is kevésbé lehet meglepő, ha az ember belegondol, hogy sem a grófok pontos feladatai, sem a grófi körzetek pontos elhatárolása sehol sincs írásban rögzítve, hanem csak a mindig folytatott és ezen keresztül ismétlődően megújított gyakorlatból adódik. Ahol ez a gyakorlat kihunyt, ott szükségszerűen a rá vonatkozó tudás is eltűnt, így nagyon is jellemző, hogy még az őrgrófsarj Ottó sem bírta a 12. század derekán Ausztria grófságainak a számát bizonyossággal megadni.

Az Ottó által említett tres comitatus-nak a koraközépkori grófságokkal való azonosítása természetesen még messze nem jelenti azt, hogy a 10. század kezdetének, a Raffelstetteni vámrendeletben megnevezett három grófságával egyenlővé tehetnénk*(61). Bár a régebbi kutatásokban éppen ez történt ismétlődőn*(62), most attól eltekintve, hogy ez a három grófság nem lokalizálható egyértelműen, valamint az Ennstől nyugatra eső terület kihagyandó, figyelmen kívül hagy egy három évszázadot ölelő hídverést, félretéve azt a körülményt, hogy a grófságok esetében nem időnkívüli jelenségekről van szó, hanem olyan változékony egységekről, melyek kiterjedése és tartalma a mindenkori viszonyokhoz igazodik. Változhatnak a határai, föloszthatók, vagy összevonhatók más grófságokkal, de teljesen új grófságokat is alkothatnak. Ez a kijelentés már a 9. századi karoling Ostmarkra is megtehető, gyakori változás megfigyelhető ugyanis itt is a grófság szervezetében: igény szerint az őrgrófság egy vagy több prefektus alá tartozott, grófságok királyközeli emberek kezében halmozódhattak, többé-kevésbé kimunkált hierarchiák jöttek létre a politikai vezető csoportokon belül.*(63) Láthatóan a Raffelstetteni vámrendeletben említett három comitatus is csak egy 870-es évekbeli átszervezés eredményeként jöhetett eképpen létre*(64). A 10. századi magyar háborúk itt bizonnyal egy még ennél is erősebb hatást gyakoroltak, még ha nincs is valódi támpontunk arra, hogy az Ennstől keletre eső valamennyi terület magyar uralom alá került