sbojan Creative Commons License 2014.05.08 0 0 101092

Szia kedves Smíró!

 

Azért ne ijesztgessétek hőszigetelős barátotokat annyira a benzines, főleg a 2 literes változattal. Én még mindig birtokomban tudom a lassan 12 éves SW-met s bizony a mai napig nem bántam meg, hogy benzines, azon belül is a 2 literes motorral vettem anno. Nem mondom, volt vele az utóbbi években egy-egy telet követően hideg motor esetén kisebb "esztétikai" probléma, azaz hidegen az első 2-300 méteren nem szerette, ha hirtelen gyorsítani akarunk, de később kiderült, hogy nincs értelme bedőlni a szervizeknek és elkezdeni véletlenszerűen ezt-azt rajta. Jött a tavasz, jött a nyár, s egy hosszabb túra, s legfőképpen a nyaralás pár ezer kilométere mindent megoldott - ezek után a motor szinte repül. Ja, gondol sejthető, hogy túlnyomó részt városi szolgálatot teljesít a kocsi. A fogyasztás egyértelműen rosszabb, mint a dízeleké, de cserébe gondtalanságot kap az ember. Pöccre indul, turbó hiányában bármikor leállítható, viszonylag gyorsan bemelegszik télen is és hamar van fűtés a kocsiban. Mivel még nemrég léptem csak át a 100 ezret (már kemény 101-nél járok :-), így a benzines-dízel közötti újkori árkülönbséget sem igazán hozta volna még be a kisebb fogyasztás "okozta" nyereség, ugyanakkor a szervizköltsége biztosan több lett volna.

Egy szó, mint száz, mindkét oldalról lehet pozitívumokat és negatívumokat felhozni, nincs egyértelműen helyes döntés. Lassan amúgy nálam is esedékessé válik egy új járgányon történő elgondolkozás (ha kell egy jó „öreg” SW valakinek, akkor várjon még! :-), s a tapasztalataim egyértelműen a benzines motorral szerelt kocsikat engedik csak a "szemem elé".

 

Üdv,

egy régi ismerős

Előzmény: Smíró (100978)